- 
Augusztus 19-én ünnepelte 35. születésnapját a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét kiváló szlovén kosárlabdázója, Jaka Klobucar. A játékos 25 éves karrierje során a magyarországi a nyolcadik bajnokság, amelyben profiként szerepel. Hazájában háromszoros bajnok és kupagyőztes lett, Szerbiában a kupában ért a csúcsra, a török ligában pedig 2017-ben All-Star csapatba választották. Kecskeméti színekben rögtön az első évében bronzot nyert a Magyar Kupában, és 4. helyezést ért el a bajnokságban. A visszafogott, csendes, ám rendkívül profi és alázatos játékossal beszélgettünk.
- Honnan ered a kosárlabda iránti szerelem?
- Ez teljesen a véletlenek műve, ugyanis a családomban senki nem volt sportoló, profi sportoló pláne nem. Tíz éves koromban szülővárosomban, Novo Mestóban az iskolai hirdetőtáblán láttam egy felhívást, kosarazni hívtak gyerekeket. Az első edzések alatt eldőlt, hogy én ezt akarom csinálni. Gyorsan az életem része lett ez a sport, és ez azóta is így van. Nem tudok a kosárlabda nélkül élni. Amikor csak tehettem, mindig ott voltam a pályán és gyakoroltam. Most is ez a szenvedély hajt, mindig örömmel végzem az edzéseket, és úgy várom a meccseket, mintha ünnep lenne.
- Van-e példaképe?
- Matjaz Smodist említeném, aki háromszoros Euroliga-győztes, összesen hétszer jutott el az Euroliga döntőjébe. Ugyanabból a városból indult, mint én, igazi kosárlabda ikon Szlovéniában. Megtiszteltetés számomra, hogy együtt játszhattam vele a válogatottban.
- A profi karrierje során nyolc országban léphetett pályára. Van olyan, hogy legemlékezetesebb szezon, vagy éppen legkülönlegesebb klub?
- A Galatasaray nagy nemzetközi kosárlabda klub, hatalmas tradícióval, óriási támogatottsággal, különleges szurkolói háttérrel. Elképesztő volt az atmoszférája a csarnoknak, de ezzel együtt igen nagy nyomás alatt, magas szinten kellett teljesíteni, óriási kihívás volt mindenkinek. Az előtte lévő török csapatomban, az Istanbul BB-ben pedig, hasonlóan a kecskemétihez, nagyon családias volt a hangulat, azt pedig azért szerettem. Minden eddigi állomásomon volt emlékezetes meccs, szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyi helyen játszhattam.
- Említette a szlovén válogatottságot. Ott mire a legbüszkébb?
- Úgy gondolom, minden élsportoló számára az a legnagyobb megtiszteltetés, ha a hazáját képviselheti. Nekem ez negyvenhat tétmeccsen adatott meg. Egyiket sem emelném ki, mert mindegyik óriási élmény volt, külön megtiszteltetés, hogy a teljesítményemet elismerik a szövetség vezetői is. A jövő héten Celjében játszik világbajnoki selejtezőt a válogatottunk, én is hivatalos vagyok. A szövetség tíz játékost tüntet ki a válogatottban elért eredményei elismeréseképpen, köztük leszek én is. Talán nem önteltség, ha azt mondom, erre nagyon büszke vagyok.
- Az előző szezon felénél, idén januárban érkezett Kecskemétre, és igen gyorsan meghatározó tagja lett a csapatnak, és új kedvence a szurkolóknak. Hova helyezi a karrierjében a KTE-ben töltött évet?
- A tavalyi, kecskeméti év is rengeteg élményt, impulzust adott számomra, hiszen az előzetes várakozásoknál jóval eredményesebben szerepeltünk. Egy új ország, új bajnokság az életutamban, ahol jólérzem magam, bíznak bennem, éppen ezért vagyok boldog, hogy az új évadban is a KTE mezében szerepelhetek. Úgy látom, hogy az előttünk álló szezon is nagyon kiélezett lesz, egy-két csapat kivételével közel azonos tudású keretek csapnak össze, bármely képes lehet legyőzni a másikat. A felkészülésünk már egy hete tart, azt látom, nagyon motivált mindenki, és mint ahogyan azt már megszoktam, kiváló a hangulat az öltözőben. Bízom benne, hogy sikerül majd idén is sok örömet szereznünk a szurkolóknak!
- Az előző szezon rájátszásában ki kellett hagynia néhány mérkőzést egy vádlisérülés miatt. Van még nyoma a problémának?
- Szerencsére azt mondhatod, hogy semmi, minden a legnagyobb rendben van. A szezon végén rossz volt, hogy nem tudtam teljes mértékben a csapat rendelkezésére állni, de az akkori rehabilitáció, a profi kecskeméti stáb munkája is fontos része volt annak, hogy most teljesen egészségesen kezdhetek bele a csapattal a felkészülésbe.
- Ha nem kosárlabda, akkor mi a fontossági sorrend az életében?
- Nem mondhatok semmi rendkívülit, számomra a családom az első, a feleségem, a hétéves fiam és a kétéves lányom. Ha tehetem, akkor velük vagyok, nekem ők a legfontosabbak az életemben. Picit most nehéz is nélkülük, hiszen a fiam iskolás, így Szlovéniában élnek. Amikor csak tehetik, meglátogatnak majd, már nagyon várom, hogy újra együtt legyünk.
- Júliusban volt némi idő a pihenésre. Merre töltötték?
- Szlovéniában voltunk pihenni több helyen, és Horvátországban is nyaraltunk. Gyorsan elrepült az a pár hét, de nagyon jó volt a családommal lenni, kikapcsolni egy picit. Most viszont már újra a kosárlabda iránti szerelem lobog bennem, ez tölti ki a napjaimat, és a bizakodással teli felkészülés, hogy ez az idény is olyan emlékezetes legyen, mint az előző volt.
Szerző: Komáromy András, 22-08-22 13:27