Jaramaz extra triplája győzelmet ért Nyíregyházán

Első győzelmére tört mindkét együttes az idei szezon második fordulójában rendezett összecsapáson. A végletekig kiélezett meccsen a vége előtt fél másodperccel Jaramaz kiszorított szögből bedobott hármasa döntött végül, és ezzel megszületett az első kecskeméti siker a 2021-22-es évadban.

Karahodzsics kettesével a Kecskemét szerezte meg a vezetést, majd Milutinovic is eredményes volt ziccerből, 0-4. Hazai kettesre Pollard válaszolt, utána Jaramaz süllyesztett el kintről egy dobást, 2-9. 6-13-as állásnál időt kértek a nyírségiek, és egyenlíteni tudtak Johnson vezényletével, 13-13. Váradi Kornél is taktikai értekezletet tartott ekkor, ám a hazaiak pontosabbak voltak, 19-15-re megnyerték a negyedet.  

Tartotta 4-6 pontos előnyét a Nyíregyháza, aztán Milutinovic hármasával 23-20-ra zárkózott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, majd Kucsera zsákolt, 23-22. A fiatal kecskeméti labdaszerzése után Karahodzics büntetőzhetett, mindkettőt értékesítette, és újra megszerezték a vezetést, 23-24. Az etap derekán Johnson trojkájával fordítottak a hazaiak (29-26), majd 33-28-as eredménynél Váradi Kornél kikérte idejét. Pollard és Jaramaz a vonalról nem hibáztak, 33-32. Johnson hármassal nyugtatta meg a hazai kedélyeket, amire Kiss Dávid első élvonalbeli pontjaival válaszolt, 36-34. Fél perccel a félidő vége előtt Jaramaz keze nem remegett meg a büntetőknél, 36-36. Pethő Ákos rendelte magához tanítványait, utána Bazsó tempója behullott, míg Wittmanné lecsorgott, így 38-36-tal vonultak öltözőbe a csapatok.

Bryce kettese nyitotta a harmadik felvonást, aztán egy-egy hármassal pörgették fel a találkozót az együttesek, 43-39. A lehetőség megvolt a további zárkózásra a hírös városiaknak, ám a kritikus pillanatokban nem sikerült betalálni, míg a túloldalon az amerikai légiósok vitték hátukon csapatukat, 52-43. Időt kért Váradi Kornél, hogy rendezzék a sorokat. A negyed végére sikerült faragni a hátrányból, 60-53-mal várhattuk a zárást.

Jaramaz távolija lejött, Johnson a túloldalon pedig csak az egyik büntetőjét értékesítette, 61-53. Leday kettesére Kiss egy büntetővel tudott reagálni, 63-54. Jaramaz tette fel a lepattanót, s hozta közelebb a Kecskemétet, 63-56. Lépéshibát vétettek a hazaiak, Jaramaz pedig ezt megbüntette, 63-58. Időt kért a Nyíregyháza stábja, de ez sem segített rajtuk: Kucsera szerzett labdát, Milutinovic pedig kettő plusz egyes akcióval fejezte be a támadást, 63-61. Kapkodóvá vált a játék mindkét oldalon, majd Pollard középtávolija és Leday zsákolása terelte vissza a megfelelő mederbe a feleket, 67-63. Bryce engedte el jó ütemben a triplát, 70-65-re módosítva az eredményt négy minutummal a vége előtt. Kecskeméti időkérés következett, ezután Jaramaz akrobatikusan tette fel a védők gyűrűjében, 70-67. Bryce és Johnson büntetőkből, Dramicanin pedig egy hármassal gyarapította a pontokat, 73-70. Büntetőpárbaj vette kezdetét, a különbség pedig nem csökkent. A zárás előtt 30 másodperccel Jaramaz törhetett egyedül gyűrűre egy pontra csökkentve a differenciát, 75-74. Pethő Ákos hívta magához csapatát, a KTE pedig letámadott egész pályán. Sikerült megszerezni a játékszert, Jaramaz állt bele egészen kiszorított helyzetből a trojkába, és behullott dobása, 75-77. Ezt követően sem értek véget az izgalmak, egy végül időntúlinak ítélt kosárral akár hosszabbítás is jöhetett volna, de nem jött, így nagyon fontos idegenbeli sikert aratott, és megszerezte első győzelmét a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét!

Értékelések a meccs után

Nemanja Jaramaz: Szeretnék gratulálni csapatomnak, az edzői stábnak, illetve az ellenfélnek is, mert nagyot küzdöttek. Úgy gondolom, hogy a szerencse is kellett ma a győzelemhez, hiszen nagy nyomás alatt játszottunk, a Nyíregyháza hazai közönség előtt kellemetlen ellenfél volt. A legfontosabb az volt, hogy nem adtuk fel, belekapaszkodtunk az utolsó szalmaszálba is, és hála istennek sikerült az utolsó hármast bedobnom, amivel végül nyerni tudtunk.

Váradi Kornél vezetőedző: Egy igazán kemény, férfias mérkőzést játszottunk. Az első félidőben engedtük, hogy a Nyíregyháza a saját ritmusában játszon, sok átmenet gólt adtunk nekik, és voltak könnyű lepattanóik is. A második félidőben már ezt sikerült limitálnunk. A harmadik negyedben nem játszottunk jól, viszont nagyon fontos volt, hogy idegenben is tudtunk a végén egy olyan karaktert mutatni, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe több mint 10 pontról. Szerencsés dobással nyertünk, de úgy gondolom, hogy megdolgoztunk a győzelemért. Gratulálok csapatomnak, nem vagyunk a sérülések miatt könnyű helyzetben. Sok sikert kívánok a Nyíregyházának a folytatásra!

Hübner Nyíregyháza BS - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 75-77 (19-15, 19-21, 22-17, 15-24)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 2. forduló
2021.09.25., szombat 19:00 @ Continental Aréna
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Szilágyi Bálint
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

Hübner Nyíregyháza: Johnson 24/9, Kiss -, Bryce 25/9, Pipiras 7/3, Tóth 2. Cserék: Bus 2, Bazsó 2, Mokánszki 4, LeDay 9.
Vezetőedző: Pethő Ákos

Kecskemét: Pollard 18, Jaramaz 24/12, Milutinovic 12/3, Kucsera 4, Karahodzsics 6. Cserék: Kucsera 4, Kiss 3, Dramicanin 9/3.
Vezetőedző: Váradi Kornél

Fullcourt statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun_1509

 

 

Szerző: Komáromy András, 21-09-25 20:59