Kemény csata várható szerdán a DEAC ellen

Hétközi fordulón fogadja a Debrecent a kecskeméti férfi kosárcsapat szerdán 18 órától a Messzi István sportcsarnokban. A cél egyértelmű, megőrizni a veretlenséget, és 3-0-al várni a vasárnapi, körmendi összecsapást.

A felkészülés legelső edzőmeccsén összemérte már tudását a Kecskemét a DEAC, és bár akkor a debreceniek örülhettek, abból a messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. 

Olyannyira nem, hogy a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét kapta el jobban a rajtot a szezonban, és a Nyíregyháza és a Szeged legyőzése után a tabella 2. helyén állnak. 

A vendégek a bajnokságot nagyarányú vereséggel kezdték Sopronban (90-62), a hétvégén viszont javítottak mérlegükön, és a keleti rangadón a Nyíregyházát simán tudták két vállra fektetni (89-59).

Két győztes szellemben pályára lépő gárda ütközete lesz tehát szerdán, amelyen Forray Gábor, a hírös városiak vezetőedzője kemény csatát vár.

-Mi akkor vagyunk erősek, ha együtt dolgozunk, mozgunk, és akkor bárkit meg tudunk verni - mutatott rá Forray Gábor. -Most a DEAC-on van a fókuszunk, amelyet nagyon erősnek tartok, és kemény csatára számítok szerdán ellenük. Egy nagyon fizikális csapat a cívis városi alakulat, agresszívan védekeznek, sokat ütköznek. Merőben más a stílusuk, mint eddigi ellenfeleinknek. A keretük mély, a fiataljaik is idősebbek náluk, mint nálunk, több csatát megéltek már.  Két amerikai hátvédjük, Scott és Gumbs határozza meg játékukat, rájuk különösen kell figyelnünk. Palánk alatt is erősek, Tóth Ádámot nem kell bemutatni a magyar kosárlabda társadalomnak, úgy gondolom. Drenovac 3-as és 4-es poszton ponterős, a többiek pedig jól szoktak beszállni kiegészítő szerepkörben, tehát lesz sok feladat, amit meg kell oldanunk, hogy eredményesek tudjunk lenni ellenük. Úgy gondolom, hogy az idő rövidsége ellenére is tisztességesen fel tudunk készülni belőlük, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy itthon tartsuk a győzelmet - zárta gondolatait. 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 3. forduló
2022. október 12., szerda 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Goda László, Nyilas István, Kovács Nimród
MKOSZ ellenőr: Farkas János

Az U20-as mérkőzés 15 órától kezdődik, szintén a Messzi István sportcsarnokban.


Szurkolói információk

Most is lesz "van egy dobásod?!" játék értékes nyereményekért, nevezés itt!


Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 22-10-10 15:23