A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét idei felnőtt keretében 17 játékost találhatunk az A-csoportos küzdelmekre nevezve. A 2006-os születésű Kertli Ádám és Szemerédi Levente is ott van a nagyok között, hiszen egy hete szerződést írtak alá a klubbal hivatalos sajtótájékoztató keretén belül.
Kecskeméten már hagyomány, hogy minden szezon előtt a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia tehetségei közül többen is becsatlakoznak az NBI A-csoportos gárda életébe. Ez most sem változott.
Nagy nap volt két ifjú akadémista életében 2024. szeptember 26., hiszen aláírták szerződésüket a felnőtt csapattal. Kertli Ádám és Szemerédi Levente is még az út elején jár, és pontosan tudják, hogy még sokat kell pallérozódniuk a felnőttek között.
-Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a felnőttek között edzhetek – újságolta mosolyogva Szemerédi Levente. – Azt kell mondjam, sokkal keményebbek és gyorsabbak az edzések, mint utánpótlás szinten voltak, úgyhogy fel van adva a lecke, látom miben kell még fejlődni. Próbálok mindent beleadni, hogy idővel akár pályára is léphessek tétmeccsen. Nagy álmom még, hogy sok munkával a felnőtt válogatottságig is eljussak, de ehhez még rengeteget kell tennem.
Kertli Ádám is szeretné meghálálni a bizalmat az NBI-es csapat szakmai stábjának:
-Teljesen más világ ez, mint amit korábban megtapasztaltam, sokkal másabb a ritmus, az intenzitás – mondta Kertli Ádám. – Bőven van még hova fejlődni, de nagyon sok segítséget kapok a rutinos társaktól és az edzőktől, ami igazán jó érzés számomra. Először a saját korosztályomban, az U19 és U21-ben szeretnék bizonyítani, de természetesen a felnőttek között is minél több tapasztalatot akarok magamba szívni, hogyha eljön az idő, készen álljak a bemutatkozásra közöttük.
Szerző: Komáromy András, 24-10-03 11:24