Megszerezte a hétvégén első győzelmét a bajnokságban a Nyíregyháza otthonában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, nem is akármilyen izgalmak közepette. Nemanja Jaramaz fél másodperccel a vége előtt, kiszorított szögből bedobott hármasa jelentette a sikert Váradi Kornél tanítványainak. A fontos győzelem után jó hangulatban készülnek a szombati, Zalakerámia ZTE KK elleni összecsapásra.
- Jó hangulatban, pozitív élményekkel, győzelemmel a hátunk mögött várhatjuk a szombati hazai meccset a Zalaegerszeg ellen – kezdte Váradi Kornél vezetőedző. Fontos volt nagyon mentálisan, hogy nyerni tudtunk Nyíregyházán a múlt hétvégén. A sérülések még fennállnak a játékosainknál, ehhez a szituációhoz igazítottuk az edzésmunkát és a taktikát is. Ezúttal is vállalni fogja mindenki a játékot Fazekas Máté kivételével – mutatott rá a tréner.
Jelentősen átalakult a Zalakerámia ZTE KK a nyáron. Mire kell összpontosítani, hogy le tudják győzni őket?
- Egy nagyon erős, fizikális keretet raktak össze, és a céljaikat is ennek fényében változtak az idei szezonra. Öt amerikai légiósra számolhat Teo Cizmic kollégám, mellettük a magyar magban is vannak rutinos kosárlabdázók. Az eddigi mérkőzéseikből kitűnik, hogy agresszív kosárlabdát játszanak, és nagy iramot diktálnak. Fontos lesz, hogy a saját ritmusunk érvényesüljön, megfékezzük az ő gyors támadásaikat, minél kevesebb indítást tudjanak véghez vinni, illetve hogy törekednünk kell arra, hogy ne tudjanak támadó lepattanókat szerezni. Egy kemény összecsapásra számítok, amelyen ki kell használnunk a hazai pálya előnyét, így szurkolóinkra is rendkívül számítunk, sok pozitív energiára lesz szükségünk a lelátóról, hogy begyűjtsük második győzelmünket! - hangsúlyozta Váradi Kornél.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Zalakerámia ZTE KK
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 3. forduló
2021.10.02., szombat 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Papp Péter, dr. Mészáros Balázs, Rácz Zsolt
MKOSZ ellenőr: dr. Páli Kálmán
Szurkolói információk
Jegy- és bérletértékesítés
A teljes árú (felnőtt) szezonbérletek 10 ezer forintba kerülnek, míg a kedvezményes (diák és nyugdíjas) szezonbérletek 8 ezer forintért vásárolhatók meg.
Csak az alapszakaszra szóló bérlettel is készülünk, ez egységesen 5 ezer forint.
A jegyárak is változatlanok maradtak: a felnőtt jegy 1500 forintba kerül, a nyugdíjasok és diákok pedig 1000 forintért vásárolhatják meg a tiketteket. Hatéves kor alatt a mérkőzés látogatása díjmentes.
Beléptetés
A koronavírus ellen védett személy az, aki ezt a 60/2021. (II.12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (védettségi igazolvány) bemutatásával vagy applikáción keresztül igazolja. A koronavírus elleni védettség igazolása, illetve a koronavírus ellen védett személye felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy életkorának ellenőrzése során felszólításra az érintett személynek a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványt (személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély vagy diákigazolvány) is be kell mutatnia.
A létesítménybe kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató személy léphet be. Ha valaki a COVID-19 betegséggel összefüggésbe hozható tüneteket mutat, és/vagy a testhőmérséklete meghaladja a 37,5 °C-t, a belépést meg kell tagadni. Amennyiben feltételezhető, hogy testhőmérséklete egyéb körülmény miatt (futás, napon történő huzamosabb tartózkodás stb.) is megemelkedhetett, 5 perc elteltével ellenőrző mérést kell elvégezni. Amennyiben az ellenőrző mérés is 37,5 °C-ot meghaladó testhőmérsékletet eredményez, az érintett személy a sportlétesítménybe nem léptethető be.
Szerző: Komáromy András, 21-09-30 15:59