KIÉNEKELTE A SZEGED A SAJTOT A SZÁNKBÓL

A Szedeákot fogadta pénteken hazai környezetben a KTE-Duna Aszfalt, és bíztak benne, hogy most is sikerül legyőzni a Tisza-partiakat. A végjátékban pontosabban játszottak Curryék, végül elvitték a pontokat Kecskemétről.

Krapic kettessel indult a meccs, majd egészen sokáig kellett várni a KTE válaszára, de végül Karahodzics egalizált, 2-2. Curry hárompontosával 2-5-re módosult az állás, a túloldalon pedig Thomas volt sikeres távolról, 5-5. Révész révén megvolt a vezetés (7-5), majd Djurasovic és Wittmann is dobott egy trojkát gyors egymást követően, 13-8. 19-10-re lógtunk meg, ebből tudott faragni Asbury révén némileg a Szeged, így 21-14-gyel zárult az első negyed.

Karahodzics kettő plusz egyesével folytatódott az összecsapás (24-14), amire Krapic távolival válaszolt, 24-17. Wittmann sem volt rest, és újra megvillant (27-17), de Milisavljevic is pontos volt az ellentámadásnál, 27-20. Jobban összpontosított a hazai csapat, és sikerült tíz fölé tornázni a differenciát újra, köszönhetően Derasimovic biztos kezének, 33-22. Visszakapaszkodott aztán a Tisza-parti együttes, és 39-33-nál időt volt kénytelen kérni Forray Gábor, hogy rendezze a sorokat. A vendégek rohanását sikerült megállítani, a félidőre 41-33-mal vonulhattak a csapatok.

Thomas hármasával indult a harmadik felvonás, utána Curry is behintette, 44-36. Wittmannt faultolták kinti sikeres kísérlete közben, és a büntető is bement, 52-41. Djurasovic ziccere után, 54-41-nél Sekulovic rendelte a kispadhoz fiait. Djurasovic óriási zsákolása után robbant a lelátó, majd egy tempóval tovább növelte kosarai számát, 60-46. Az etap zárásaként is ő állhatott vonalra, és nem hibázott, 62-48.

Krapic süllyesztett el egy trojkát, majd eladott labda után újra a szegediek támadhattak, és Asbury volt palánk alól eredményes, 62-53. Wittmann a legjobbkor jelentkezett két távolival 70-55-re módosítva az állást, és ezzel stabilizálva a KTE vezetést. Gyors két szegedi kettes után viszont Forray mester úgy érezte, hogy nem árt, ha összehívja tanítványait egy gyors taktikai megbeszélésre. Curry betörése után már csak kilenc volt közte (70-61), majd Asbury kettő plusz egyesével 70-64-re zárkózott a Szedeák. Asbury majd Curry volt újfent eredményes, 70-68-nál időt volt kénytelen kérni megint a kecskeméti szakmai stáb. Eladott labda után Curry révén már magához ragadta a vezetést a Szeged, 70-71, de Djurasovic keze sem remegett meg, 73-71. Milisavljevic, Curry, míg a másik oldalon Djurasovic és Derasimovic dobtak tökéletesen távolról egymást követően (78-77), eztán viszont teljes rövidzárlat következett hazai oldalon, a szegediek a beütött faultokat pedig pontra tudták váltani, így 78-81-re győzni tudtak.

Forray Gábor vezetőedző: Gratulálok a Szegednek! Az első három negyedben mi irányítottunk, de a végjátékban egyértelműen jobbak voltak ma a vendégek. Curry extrát játszott, majd felzárkózott a másik hátvéd is. Ilyen a sport, a Szeged jókor, jó döntéseket hozott, értékesítették a helyzeteiket, mi pedig kihagytuk. Nem tudok szemrehányást tenni a csapatomnak, mert mindent megtettek. Ma este megérdemelten nyert a Szeged, további sok sikert kívánok nekik. Magunknak és közönségünknek pedig azt mondom, hogy ne essünk kétségbe. Nyilván nem esik jól egy ilyen vereség, de eddig szinte csoda volt, hogy ennyi győzelmet arattunk. Aki ismeri a lehetőségeinket, az tudja, miről beszélek. Megyünk tovább, minden egyes győzelemért meg kell izzadni idén. Ez egy kiegyenlített bajnokság, bárki tud nyerni bárki ellen, ezt most is tartom.

KTE-Duna Aszfalt - Naturtex-SZTE-Szedeák 78-81 (21-14, 20-19, 21-15, 16-33)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 16. forduló
2020. január 17., péntek 18:00
Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Pozsonyi László
MKOSZ ellenőr: Várhalmi Zsolt

KTE-Duna Aszfalt: Wittmann 18/15, Thomas 14/9, Derasimovic 16/3, Djurasovic 17/6, Karahodzsics 11. Csere: Molnár -, Lewis -, Hegedűs -, Révész 2.

Vezetőedző: Forray Gábor

Szedeák: Milisavljevic 18/6, Curry 28/21, Kerpel-Fronius B. -, Krapic 12/6, Asbury 17. Csere: Vágvölgyi -, Kerpel-Fronius G. 2, Mayer 4, Olasz -.

Vezetőedző: Srecko Sekulovic

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_1270

_ _ _ _ _ _ _

U20-as meccs eredménye: 77-85 (15-22, 23-14, 16-26, 23-15, 23-23)

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hunu20_1270

Szerző: Komáromy András, 20-01-20 07:04