Három éve kezdődött a KTE Kosárlabda Klub Kft. és a Neumann János Egyetem között a közös gondolkodás, amely a mai napon ért révbe két fejlesztés átadásával.
A Törös Olga Sportcsarnokban hő- és füstelvezető rendszerének kialakítása, valamint 220 férőhelyes mobil lelátórendszer létesült klubunk sportfejlesztési programjának részeként. A beruházások összértéke bruttó 36 millió forint.
Az eseményen részt vett a KTE-Duna Aszfalt férfi felnőtt kosárlabdacsapata is.
Klubunk és az Egyetem között további együttműködési megállapodás is köttetett, melynek célja, hogy az Egyetem olyan sportos szemléletű fiatal értelmiséget képezzen, akik tanulmányaik befejeztével hozzájárulnak az egészséges életmód terjesztéséhez, és segítik, hogy minél több sportszerető, edzett és egészséges fiatal nevelkedjék fel. Továbbá a KTE-be igazolt és egyben egyetemi hallgatók sportolói karrierjének, és a civil életre történő felkészülésének összehangolása, valamint, hogy az Egyetem a sportolók körében is népszerű, vonzó továbbtanulási célponttá váljon, mely a sportolás folyamatosságához is kiváló feltételeket biztosít.
A megállapodást az Egyetem részéről dr. Fülöp Tamás rektor, Nagy Ildikó gazdasági igazgató, míg a KTE Kosárlabda Klub Kft. részéről ügyvezetőnk, Sörös Jenő írta alá.
Klubunk a jövőben is minden lehetőséget megragad, hogy a város sportlétesítményeinek fejlesztésében szerepet vállaljon. Köszönjük mindazon vállalkozásoknak, akik társasági adójuk felajánlásával ebben a törekvésünkben segítenek bennünket!
Szerző: Komáromy András, 20-03-10 12:42