Kulcsember nélkül kell Szolnokon bizonyítani

Szerdán a Szolnoki Olajbányász nyert a Messzi István sportcsarnokban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét ellen, pénteken pedig újra összecsapnak a felek, de már a Tiszaligetben.

Nagyon feszes menetrendben zajlik az alapszakasz, ez lesz a kecskeméti együttes negyedik mecccse hét nap leforgása alatt. A szakmai stáb helyzetét az sem könnyíti meg, hogy legalább egy meghatározó játékost nélkülözni kényszerülnek. 

- A válogatott szünetig már csak két hazai mérkőzésünk van, a többit idegenben kell megvívnunk - hívta fel a figyelmet Váradi Kornél vezetőedző. - A sorsolás és a koronavírus miatt átírt forgatókönyv szeszélye folytán azonban így kell helytállnunk, és a maximumot nyújtani. Megterhelő, kemény sorozatban vagyunk, hét nap alatt a negyedik bajnoki összecsapás vár ránk pénteken. Úgy érzem, hogy ez a sorozatterhelés legutóbb már a játékunkon is meglátszott. A legfontosabb most, hogy frissen tudjuk tartani magunkat mind fizikálisan, mind szellemileg. A szerdai meccsen a Szolnok a  játék minden elemében jobb volt nálunk, viszont küzdőszellemből ötösre vizsgáztunk mi is, volt karaktere a csapatnak. A csütörtöki nap a regenerációról és a taktikáról fog szólni. Kielemeztük azokat a szituációkat, amelyekben nem csak a szerdai mérkőzéshez képest, hanem hosszú távon is javulnunk kell. Sok fontos meccs vár még ránk, amelyekből a lehető legtöbbet szeretnénk megnyerni. Úgy néz ki, hogy pénteken Marko Derasimovicra biztosan nem tudunk számítani, és Wittmann Krisztián játéka is kérdéses.

 

Szolnoki Olajbányász - Duna Aszfalt -DTKH Kecskemét 
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 19. forduló
2021.01.15., 18:00 @ Tiszaligeti sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr:
Földházi Tamás Péter, Frányó Péter, Söjtöry Tamás Ferenc (Hartyáni Zsolt).

U20-as kezdés 15:00.

Szerző: Komáromy András, 21-01-14 18:03