Magabiztos győzelem a bronzmeccsen

89-72-re vertük a Jászberényt a Duna Aszfalt Kupa bronzmeccsén.

Dramicanin hárompontosával indult a Duna Aszfalt Kupa harmadik helyéért zajló összecsapás, majd Radukic válaszolt rá a túloldalon, 3-3. Karahodzics két palánk alóli jó megoldásával, valamint Lewis ziccerével már 9-3 állt a táblán, a vendégek mestere, Curovic pedig időt kért, hogy rendezzék soraikat. Horti horogdobása, illetve Dramicanin újabb triplája tíz fölé növelte a hazai előnyt, 14-3. Kucsera jó megoldásaira és Wittmann tempójára Milicevic még ugyan tudott válaszolni, ám az első negyed így is nagy kecskeméti fölényt hozott, 25-11.


Czirbus kettesére Thomas trojkával reagált, majd Milicevic zsákolt látványosan, 28-15. Dramicanin megállíthatatlan volt kintről, harmadik tripláját jegyezhette (31-15), míg a másik palánknál Radukic és Penn voltak eredményesek, 33-19. A KTE-Duna Aszfalt csapatkapitánya, Wittmann Krisztián látványos kosarakkal tartotta lázban a helyszínre kilátogató szurkolókat, 39-26-os állásnál pedig újabb jászberényi időkérés következett két perccel a félidő előtt. Az etapot Lewis trükkös ziccere zárta, 44-30-cal mehettek szünetre a csapatok.


Karadhodzics nyitotta a pontszerzők sorát a harmadik felvonásban, majd Dramicanin is csatlakozott hozzá egy távolival, 49-30. Milicevic jól állt bele a hárompontosba (49-33), és eztán megakadt elől a gépezet a KTE-nél, így 51-40-nél időt kért Váradi Kornél vezetőedző. Thomas és Wittmann gyorsan visszaállította a 19 pontos különbséget (61-42), ekkor pedig a JKSE mestere érezte úgy, hogy ideje magához rendelnie tanítványait. Eztán is Wittmann és Thomas vitték a prímet hazai oldalon, s húsz fölé hízott előnyük, 66-44. Milicevic még megrázta magát, és 68-51-el várhatták a záró etapot a felek. 


Dramicanin továbbra is jó dobóformát mutatott, mellette pedig Karahodzics termelte a palánk alól a pontokat, 74-53. A Jászberényben Brbaklic és Penn kapta el a fonalat, így tudott 74-57-re kozmetikázni a vendég alakulat. Pesakovic trojkáját követően (77-57) Dramicanin tette fel szépen a gyűrű alól, Curovic pedig kikérte idejét, 79-57. Katona és Brbaklic villanásai 81-66-ra módosították az állást három minutummal a vége előtt, Váradi Kornél pedig kihasználta második lehetőségét, hogy eligazítást tartson. A hajrában hullottak mindkét oldalon a hárompontosok, a vége pedig lett 89-72 a KTE-Duna Aszfalt javára, így a torna bronzérmes csapata a házigazda lett. 


Váradi Kornél értékelése: - Végig tudtuk irányítani a találkozót, az első játékrészben kifejezetten jól játszottunk. A harmadik negyedben volt egy kisebb megingásunk, de aztán újra fel tudtuk építeni magunkat, és megérdemelten nyertünk. Két hasznos edzőmeccsen vagyunk túl, a bajnoki rajtig még a hibákból tanulva csiszoljuk a játékunkat. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, köszönjük a szurkolóknak, hogy kilátogattak, és buzdították a csapatot!

 

KTE-Duna Aszfalt - Jászberényi KSE 89 -72 (25-11, 19-19, 24-21, 21-21)
Duna Aszfalt Kupa felkészülési torna, 3. helyért
2020.09.19., 14:30
Messzi István sportcsarnok

JKSE: Treveon 4/3, Penn 4, Katona 7, Radukic 23/6, Milicevic 15/9. Csere: Ruják 2, Filipovic -, Czirbus 2, Brbkalic 15.
Vezetőedző: Miljan Curovic

KTE: Lewis 4, Thomas 15/9, Derasimovic 7/3, Dramicanin 19/15, Karahodzsics 13. Csere: Wittmann 15/3, Horti 7, Kucsera 5, Pesakovic 4/3.
Vezetőedző: Váradi Kornél

 

 

Szerző: Komáromy András, 20-09-19 16:07