Zömében U18-as játékosokkal a soraiban vívta ma bajnoki csatáját a KTE-NJE U20 a Budapest Honvéd ellen.
Fegyelmezett védekezés mellett a támadásokat is jól szőtte a KTE-NJE U20, és négypontos vezetést szereztek, amire a Honvéd időkéréssel reagált, 8-4. A fővárosiak fordítani tudtak a negyed derekán, 9-11. A magasságbeli fölényt a palánk alatt érvényesíteni tudták, így tovább nőtt a differencia az etap végére, 14-21. Kiegyenlített, fizikális csata folyt a folytatásban. A vendégek játéka vált pontosabbá, így tíz egység fölé tudták növelni fórjukat, 21-33-nél időt kért a kecskeméti stáb. Mindent megtettek a házigazdák, hogy közelebb kerüljenek, ellenfelük viszont stabilan tartotta vezetését, így 29-45-tel mehettek az öltözőbe a csapatok.
7-0-s rohanással tért vissza a KTE-NJE U20, 36-45. Ezt követően állandósult a 7-9 pontos különbség, a negyed felénél 43-50 állt a táblán. A fővárosiak megrázták magukat, 43-60-ra léptek meg. Sikerült faragni ebből a hírös városiaknak, 46-60-tal jöhetett az utolsó tíz perc. Két kettessel “lőtávolságba” ért ismét a Kecskemét, 50-60. Pazar megoldásokat láthattak a kilátogató szurkolók mindkét oldalon, a 35. percben 57-68-ra a Honvéd vezetett. A hajrára sikerült tíz alá benéznie a Kecskemétnek (65-74), a fordításra viszont már nem maradt idő. A végeredmény: 68-76.
Hegedűs Gergely edzői értékelése: Az U20-as csapat nagy része Diákolimpia döntőn van jelenleg, ezért megfiatalított kerettel álltunk ma ki a Honvéd ellen. Az U18-as akadémistákkal kiegészülve azért borsot tudtunk törni a fővárosiak orra alá. Büszke vagyok a srácokra.
U20: KTE-NJE - Budapest Honvéd 68-76 (14-21, 15-24, 17-15, 22-16)
Fiú U20 NBI A-csoport alapszakasz, 18. forduló
2024. január 26., péntek 15:00 - Messzi István Sportcsarnok
Kecskemét pontszerzők: Ladovszky 10/3, Tóth Balázs 23/3, Gera 18/9, Szemerédi 3, Tóth Patrik 8, Fellegi 2, Mészáros 3/3.
https://netcasting4.webpont.com/?hunu20_32132
Szerző: Komáromy András, 24-01-26 17:21