Megőrizte pályaelőnyét a Körmend

Derekasan küzdött a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Körmenden, ám a vasi oroszlánbarlangban nem engedte ki keze közül a pályaelőnyt az MTE.

Gordon a sarokból elengedett triplájával rajtolt a meccs, amelyre Milutinovic válaszolt, 3-3.  Két gyors hazai kettest követően Jaramaz tört be bátran, 7-5. Pollard két büntetője a helyére került, ezzel egalizálva, 7-7. White talált be a Körmendnél, majd Savic is, 11-7. Gordont faulták zsákolás közben, és a plusz egyest sem hibázta el, 14-7. Pollard tört gyűrűre, és csak szabálytalanság árán tudták megállítani. A megítélt büntetők közül csak a második ment be, 14-8. Savic emelt rá egy trojkát, és pontos volt ezúttal is, 17-8-nál Forray Gábor kért időt. White volt szabálytalan honfitársával szemben, Pollard pedig köszönte a lehetőséget, 17-10. Gordon maradt egyedül a palánk alatt, és hatalmasat zsákolt, 19-10. Ferencz is beköszönt egy távolival, Karahodzsics pedig Milutinovic dobását tette a helyére végül, 22-12. A túloldalon Gordon állhatott a vonalra, és nem remegett meg a keze, 24-12. Ferencz keze megint elsült távolról, 27-12. Kucsera küldte el emberét egy dobócsellel, majd tempója csont nélkül ment be, 27-14. Jó védekezés után Pollard hozta még feljebb a KTE-t, 27-16. Labdaszerzés után Milutinovic kapott labdát, és meg sem állt a gyűrűig, 27-18. 

White növelte pontjai számát, amelyre Wittmann reagált egy remek trojkával, 29-21. Gordont nem tudták tartani a kecskemétiek, 31-21.Eladott labdából aztán megint ő volt eredményes, 33-21. Pollard volt erőszakos, majd aztán két büntetőt is elsüllyesztett, 33-25. Wittmann csente el a játékszert, végül Pollard tudott ismét eredményes lenni, 33-27. Körmendi időkérés után Durázi hármassal vétette észre magát, 36-27. Milutinovic vitte végig az akciót, 36-29. Durázira nem figyeltek, és ez bizony nagy hiba volt, 39-29. Milutinovic passz helyett inkább ráemelte, és milyen jól tette, 39-32. Pollard ültette hintába Durázit, majd emelte el a feje felett, 39-34. Kisebb gólcsend után Gordon büntetőzhetett, ám csak egyet dobott be, 40-34. Pollard verte meg emberét, és tette fel a palánkra, 40-36. 

Hárompontos-csatával folytatódott a küzdelem: Stokes, Wittmann és White is jól állt bele távolról, 46-39. Gordon zsákolással növelte a differenciát, 48-39. Jaramaz sem akart lemaradni a többiektől, 48-42. Karahodzsicsot játszották meg, aki faulttal együtt termelte be, és az extra egyes is bement, 48-45. Gordon a gyűrű alatt igencsak aktív volt, a túloldalon pedig Jaramaz serénykedett, 50-47. White maradt egyedül, nem volt már nehéz dolga, 52-47. Pollard lépett hátra, és állt bele a távoliba, 52-50. Durázi tört be, és csorgott be a feltett labdája, majd aztán egy lepattanót húzott be, 56-50. Wittmannak ütöttek oda, majd a körmendi edző egy technikait is kidumált, így négyszer dobhatott a KTE csékája, 56-54. Gordon használta ki fizikai adottságait ismét, 58-54. White cikázott be a védők mellett, 60-54. Pollard is szépségdíjas akciót vezetett a másik térfélen, 60-56. Felgyorsult a játék, és ez hibákkal is járt, Ferencz végül megtörte a csendet, 63-56. Elkapta a fonalat a körmendiek legendája, 66-56. Milutinovic tette vissza a dudaszó pillanatában a lepattanót extrém mozdulattal, a labda beesett, 66-58-cal jöhetett az utolsó felvonás.

Henry kezébe pottyant szó szerint a játékszer, és ugyan meglepődött, de bedobta a könnyű lehetőséget, 68-58. Gordon növelte tíz fölé a körmendi előnyt, 70-58. Nem akart megszületni az etap első kecskeméti pontja, ezért Forray Gábor a 33. percben időt kért. Henry dobhatott kettőt a taktikai értekezlet után, nem remegett meg a keze, 72-58. Karahodzsics kapott nagyszerű labdát, majd határozottan tette fel, 72-60. Pollard tempója is helyére került, 72-62. Jaramaz hármassal került be tíz alá ismét a KTE, 72-65-nél kikérte idejét a hazai csapat trénere. Ferencz verte át a védőket, utána pedig Gordon is hozzátett egy kettest, 76-65. Doktor szerzett labdát, és vitte végig, 78-65. Karahodzsics állt bele a tempóba, 78-67. Gordonra nem volt ellenszer, viszont Karahodzsics is ellenállhatatlannak bizonyult, 80-69. Az utolsó három percben a fiatalokat küldte hadba Forray, Tóth Barna trojkával jelezte, hogy szeretné meghálálni a bizalmat, 80-72. Gordon egyesei pontosra sikerültek, 82-72. Folyamatosan némák maradtak a sípok, Stokes és Durázi ebből dobhatott könnyű pontokat, 86-72. Botka nyargalt végig a pályán, csúnyán ellökték a levegőben, de csak kettő szimpla büntető járt érte, azokat viszont beverte, 86-74. Az eredmény már nem változott, így a párharcban - amely az egyik csapat három győzelméig tart - 1-0-ra a Körmend vezet.


Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálok a Körmendnek. A különbség szerintem kissé túlzó. Puhán kezdtünk, elengedtük a Körmendet. A dobóhelyzeteinkkel nem tudtunk élni, nem mentek be a dobások, de van ilyen a kosárlabdában. Ami viszont nagyobb probléma volt, és ez volt a döntő szerintem, hogy túl sok támadólepattanót engedélyeztünk a hazaiaknak. Hazai pályán szombaton próbálunk egyenlíteni, köszönöm a kecskeméti szurkolóknak, hogy elkísértek minket, és támogatták a csapatot.


Egis Körmend - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 86-74 (27-18, 13-18, 26-22, 20-16)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, rájátszás elődöntő 1. meccs
2022. június 1., szerda 17:45
Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Praksch Péter Árpád, Makrai Márton
MKOSZ ellenőr: dr. Páli Kálmán 

Körmend: Stokes 7/3, White 11/3, Martinez 3/3, Szavics 7/3, Gordon 26. Cserék: Takács -, Doktor 2, Ferencz 14/12, Durázi 12/6, Henry 4, Krivacsevics -, Kenéz -.

Kecskemét: Pollard 24/3, Jaramaz 10/6, Milutinovic 12/6, Kucsera 2, Karahodzsics 11. Cserék: Wittmann 10/6, Ivkovic -, Kiss -, Tóth 3/3, Botka -.

A párharc állása 1-0 a Körmend javára.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun_ply_137

Szerző: Komáromy András, 22-06-01 19:49