Megvan a fontos győzelem a szünet előtt

A válogatott Eb-selejtezői miatt tartandó bajnoki szünet előtt hazai meccsen fogadta a sereghajtó Jászberényt a KTE-Duna Aszfalt együttese. A végjáték izgalmasra sikerült, ám most nem engedte ki a győzelmet a kecskeméti alakulat a kezei közül.

 

Wittmann kettesével rajtolt a találkozó, amelyre Nelson triplával válaszolt, 2-3. Ezt követően sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 10-8-nál viszont már a Kecskemét vezetett Karahodzics palánk alól betermelt kosarával. Rövid ideig aztán újra a JKSE-nél volt az előny, majd Wittmann ültetett el kintről egy hármast, ezzel egalizálva, 13-13. Derasimovic hármasa, majd mesteri passza után a KTE-Duna Aszfalt ragadta vissza az irányítást, 20-18. A negyed végül 22-21-es állással zárult. 


Ruják ziccere 22-23-ra módosította az eredményt a folytatásban, majd sokáig gólcsend következett. Ezt Nelson büntetői törték meg, 22-25. Wittmann megint jókor engedte el kintről, és ezzel újfent egál volt, majd egy gyors indításból Djurasovic volt eredményes, 27-25. A bosnyák játékos főszereplésével sikerült 33-27-re meglépni, ám a vendégek amerikai légiósai pillanatok alatt 33-32-re felhozták csapatukat, Forray-mester pedig időt kért, hogy a rohanást megállítsa. A terv bevállt, 36-32-nél Curovic volt kénytelen magához rendelni fiait, viszont több pont már nem született, maradt a négypontos kecskeméti fór a szünetre. 


Derasimovic egy trojkával adta meg a lendületet a KTE-nek, 39-32. Aleksandrov és Miller révén viszont gyorsan felkapaszkodtak a berényiek, 39-37. Mikor sikerült kicsit ellépni, mindig volt egy ember a vendégeknél, aki kintről betalált, de az etap közepén sikerült felpörögni és 47-40-nél időkérésre kényszerítettük a JKSE-t. A fórt még növelni is tudták Derasimovicék, így 59-49-cel jöhetett az utolsó tíz perc.


Thomas lendületes betörését csak szabálytalanul tudták megállítani, jöhettek az egyesek, amelyek be is csorogtak, 61-49. Wittmann ziccere után Curovic lezavarta a magyar négyest, és visszatértek a rutinos külföldiek, ám ez sem akadályozta a Kecskemétet a pontgyártásban, ezért 65-51-nél időt kért a vendégek padja. Öt minutummal a vége előtt már csak kilenc volt közte, ezért Forray Gábor úgy érezte, itt az ideje átbeszélni a taktikát a maradék percekre. Ruják hármasával tovább zárkóztak a kék-fehérek, majd Mészáros is betalált, 68-64. Hosszú idő után Wittmann tudott betalálni (70-65), majd újra ő állt bele jól, így 52 másodperccel a vége előtt 72-65-öt mutatott a tábla. Curovic rendelte magához tanítványait ekkor, és igyekeztek is mindent megtenni, hogy dráma legyen a végén, de ez elmaradt, és 75-65-re megnyerte megérdemelten a KTE-Duna Aszfalt az összecsapást. 


Forray Gábor értékelése: Mindenképpen nagyon boldog vagyok, köszönöm a játékosaimnak ezt a hozzáállást, és gratulálok nekik. Jár a gratuláció a Jászberénynek is, hiszen rendkívül jól játszottak. Nem lepett meg, hogy ilyen szoros lett az eredmény, erre számítottunk. Évek óta egy rendszerben dolgozunk, és nagyon fontos, hogy együtt tudjunk lenni, kompaktak tudjunk edzeni. Jött egy új játékos, őt is be kell építeni, illetve Djerasimovic sem tud mindig itt lenni, szóval ezek nehezítik a dolgunkat. Így a vendégek védekezésben megvalósított váltásai feladták a leckét. Az Alba elleni siker most ér igazán sokat. Jól jön most a pihenő a csapatnak, aztán majd újult erővel vágunk neki a folytatásnak. Köszönjük a szurkolóknak, bízom benne, hogy márciustól is legalább ennyien kijönnek buzdítani bennünket!

 

KTE-Duna Aszfalt - Jászberényi KSE 75-65 (22-21, 14-11, 23-17, 16-16)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 19. forduló 
2020. február 7., péntek 18:00
Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál, dr. Mészáros Balázs, Minár László
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

KTE-Duna Aszfalt: Wittmann 18/6, Thomas 5/3, Djerasimovic 23/9, Djurasovic 8, Karahodzsics 16. Csere: Milisavljevic 5, Révész -, Lewis -.
Vezetőedző: Forray Gábor


JKSE: Nelson 13/6, Miller 11/3, Brbaklic 7/3, Aleksandrov 15/6, Pantelic 3. Csere: Mészáros 9/3, Ruják 5/3, Peringer 2, Buzás -.
Vezetőedző: Miljan Curovic


Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_1290


_ _ _ _ _ _ _

U20-as meccs eredménye: KTE-Duna Aszfalt - JKSE 89-79 (18-13, 21-25, 23-27, 27-14)


Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hunu20_1290

 

 

 

Szerző: Komáromy András, 20-02-07 20:48