Milos Boriszov Kecskeméten

A még nem betöltött 3-4-es posztra is megtalálta a megfelelő játékost a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai stábja. A választás a nagy rutinnal és komoly magyarországi hírnévvel rendelkező montenegrói Milos Boriszovra esett.

A 200 centiméter magas kosaras Szerbiában a Hemofarm, az OKK Beograd (ezzel a klubbal 2005-ben Adria Ligát nyert), a Kragujevac és a Vojvodina együtteseit erősítette, egy évet pedig az olasz Teramo gárdájában játszott.

A 36 éves kosaras 2014 óta szerepel a magyar bajnokságban. A Sopron KC-ban kezdte itteni pályafutását, majd a Szolnoki Olajhoz igazolt, amellyel 2016-ban bajnokságot is nyert. Ezt követően a Falco, majd a Debrecen játékosa volt, az előző két évadban ismét Sopronban játszott – itt az előző évadban a második legeredményesebb kerettag volt. Az alapszakaszban 15 meccsen 16,7-es, a középszakaszban 13,6-os, majd a rájátszásban 10-es pontátlaggal büszkélkedhetett.

„Amióta Magyarországon játszom, minden szezonban komoly csatákat vívtam a KTE ellen – emlékezett a közelmúltra Milos Boriszov, majd természetesen beszélt a várakozásairól is. - A keret nagy részét jól ismerem már, és tudom, hogy kiváló csapatszellem uralkodik az öltözőn belül, a játékosok összetartó közösséget alkotnak. Amikor megkerestek, nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy szeretnék-e csatlakozni az együtteshez, a döntés egyértelmű volt számomra. A tavalyi szezon előkelő helyezései is bizonyítják, hogy magas szintű szakmai munka folyik Kecskeméten. Bízom benne, hogy az előttünk álló idényben én is hozzá tudom segíteni a csapatot az eredményes szerepléshez, és sok örömet adunk majd a szurkolóknak.

Forray Gábor, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője már várja a közös munkát a csapata új kosárlabdázójával.

„A magyar kosárlabda barátoknak feltehetően nem kell bemutatni Boriszovot – vélte Forray Gábor. – Évet óta az NB I-ben játszik, nagyon technikás játékos, aki a mi rendszerünkbe jól illeszkedik majd. Pontosan ilyen játékost kerestünk, aki hármas és négyes poszton is bevethető, és van rutinja. Abszolút segítségére lesz csapatunknak, várom már, hogy a napokban csatlakozzon hozzánk, és megkezdjük vele is a közös munkát.”

 

(fotó forrása: sakc.hu)

Szerző: Komáromy András