Minél több győzelmet kell bezsebelnünk a rájátszásért

Négy forduló van még az alapszakaszból, és rendkívül kiélezett a küzdelem az első nyolc helyezés megszerzéséért. Forray Gábor tanítványai az 5. pozícióból várhatják a pénteki, Kaposvár elleni élet-halál ütközetet.

A válogatott szünet utáni első bajnokin alulmaradt a kecskeméti csapat Pakson, ám ennek ellenére is őrzi 5. pozícióját a tabellán. Ahhoz, hogy ez ne változzon, pénteken fontos lépést tehetnek a Kométa Kaposvári KK ellen.

A két gárda őszi meccsén a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét nyert 74-77-re túlórázás után. Forray Gábor vezetőedző nehéz megmérettetésre számít, és természetesen most is, csakis győzelemben gondolnak: 

- Minél több győzelmet kell bezsebelnünk - húzta alá Forray Gábor vezetőedző. - Nem akarunk számolgatni, hanem el akarjuk érni a célunkat, a rájátszást. Nagyon kiegyenlített a mezőny. Minden összecsapást úgy kezelünk, mintha döntőt játszanánk. Élet-halál csata lesz mindegyik. Most elsősorban a Kaposvárra kell fókuszálnunk, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a playoffhoz. Annak ellenére, hogy a Kaposvár mögöttünk van a tabellán, még van matematikai esélyük odakerülni a nyolc közé, így egy borzasztóan nehéz ütközetre számítok. Öt minőségi légiósuk van, és a magyar magban is rutinos játékosok találhatók, mint például Hendlein, Krnjajski és Bogdán. A fiatalok között korosztályos válogatott kosárlabdázók vannak náluk, akik bátran szállnak be a mérkőzésekbe. Rendkívül jól támadnak, kreatív játékot játszanak, és képesek akár idegenben is száz pont körül dobni. Viszont sokat is kapnak, úgyhogy mi erre készülünk, hogyan tudunk a leghatékonyabbak lenni ellenük védekezésben, támadásban egyaránt. Szurkolóink támogatására most is nagy szükségünk lesz, bízom benne, hogy közösen ünnepelhetjük majd tizenharmadik győzelmünket! - zárta gondolatait a tréner.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Kométa Kaposvári KK
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 23. forduló 
2023. március 10., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Kovács Nimród János, Jakab László Imre
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

Az U20-as meccs 15 órától kezdődik, szintén a Messzi István sportcsarnokban.


Szurkolói információk

Most is lesz "van egy dobásod?!" játék értékes nyereményekért, nevezés itt!


Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 23-03-08 15:50

Kapcsolódó dokumentumok