Nagy harc után gyűrtük le a Sopront

A Falco elleni, vasárnapi rangadó után csütörtökön újra hazai pályán léphetett pályára a KTE-Duna Aszfalt együttese. Azt a Sopron fogadták a Messzi István sportcsarnokban, amely 1-8-as mérleggel állt az összecsapás előtt. A vendégek megnehezítették a Forray-alakulat dolgát, de végül a bevált játékrendszernek köszönhetően jöttek az extra dobások, és 90-80-ra nyertek Wittmannék.


Kihagyott közelik után egy soproni hármassal indult a pontszerzések sora, majd Karahodzics büntetőivel és kettesével már a KTE-Duna Aszfalt vezetett két percet követően, 4-3. Pontatlanok voltak a hazai támadások ezt követően, míg a túloldalon beestek a dobások, 4-7-re módosult rövid időn belül a meccs állása. Továbbra is jól céloztak a SKC játékosai - főleg Thompson -, így 12-21-nél Forraynak időt kellett kérnie, hogy rendezzék a sorokat. Nem sokat sikerült azonban az első tíz perc végére faragni a hátrányból, 18-26-tal zárult az első játékrész. Karahodzics harcolt meg a lepattanóért és tette fel, majd következő támadásnál is ő volt eredményes, 22-26. Labdaszerzés után Derasimovic ültetett el egy triplát, máris egy volt csak közte, 25-26. Az etap közepén Thomas bátor betörésével 33-32-nél újra a KTE vezetett hosszú idő után, a Sopron mestere pedig időkéréssel reagált. Cartert a gyűrű alatt nehezen lehetett feltartóztatni, majd Rivers is betalált kintről, ezért 37-41-nél Forray Gábor magához rendelte fiait. Kettő gyors hármas érkezett hazai oldalról Derasimovic és Durasovic prezentálásában (45-43), Kostas Flevarakis újra időt volt kénytelen kérni 56 másodperccel a szünet előtt. A gyors kosárváltásból a Kecskemét jött ki jobban a negyed legvégén Derasimovic újabb trojkájával, így 48-45-tel vonultak pihenőre a csapatok. 


Bődületes Karahodzics zsákolásnak tapsolhattak a nézők, akik visszaértek a büféből időben. Viszont eztán sok fegyelmezetlenség volt a támadások során, és fordítani tudott a soproni alakulat, 50-53. Karahodzics hozta vissza a meccsbe újra a lila-fehéreket (53-53), majd pedig Wittmann büntetőzhetett, és nem hibázott, 55-53. Rivers révén 57-61-re meglógott az SKC, és minimális előnyüket meg is őrizték a záró etapra, 62-65. Sokáig kellett várni a negyed első pontjaira, amelyet végül Djurasovic szerzett meg másfél percet követően, 64-65. Wittmann a legjobbkor dobta hármasát, majd egy soproni homály után újabbat vágott be, 70-65. A vendégek görög edzője időkéréssel operált, de Wittmann ihletett formában volt, minden dobása behullott, 75-68. Nem adta könnyen magát a Sopron, mindent megtettek, hogy megszerezzék a győzelmet, ám a KTE-Duna Aszfalt végig koncentrált volt, és még növelni is tudta előnyét. A végeredmény: 90-80.

 

Forray Gábor értékelése: Szeretnék gratulálni a vendégeknek, mert megnehezítették a dolgunkat. Ha valaki jól játszik, akkor könnyű nyerni. Akkor viszont nehéz, ha nem játszunk jól, viszont most nekünk ez sikerült egy jó csapat ellen. Az eredmény nem tükrözi híven az egész meccs képét, mert fej-fej mellett haladtunk sokáig. A kritikus pillanatokban a bevált szisztémához tudtunk nyúlni, és ez megint a mi javunkra fordította a meccset. Most egyet szusszanunk, aztán készülünk a következő mérkőzésre. 

 


KTE-Duna Aszfalt - Sopron KC 90-80 (18-26, 30-19, 14-20, 28-15)
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 12. forduló 
2019. dec. 5., csütörtök 18:00
Kecskemét, Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Tőzsér Dénes, Nagy Viktor, Török Róbert
MKOSZ ellenőr: Hartyáni Zsolt


KTE-Duna Aszfalt: Wittmann 25/12, Thomas 13/9, Djeraszimovic 20/9, Djuraszovic 9/3, Karahodzsics 21. Csere: Kucsera 2, Lewis -, Vukcevic -, Révész -.
Vezetőedző: Forray Gábor


Sopron: Kinney 12/3, Thompson 22/12, Takács -, Rivers 12/6, Carter 15. Csere: Werner -, Molnár -, Supola 10, Jogela 9/3, Fazekas -.
Vezetőedző: Kostas Flevarakis

 

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_1227

 

 

 

Szerző: Komáromy András, 19-12-05 20:23