Nagyon fontos győzelmet szereztünk a DEAC ellen

A 2020-as naptári év utolsó bajnoki összecsapásán a Debrecent látta vendégül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István sportcsarnokban.

 

Jól indult hazai részről az ütközet, hiszen Thomas és Karahodzics révén 4-0 állt a táblán. Drenovac révén gyorsan egalizáltak a debreceniek, majd Somogyi volt szemfüles, és megszerezte a vezetést is csapatának, 4-6. Ötpontos előnyre tett szert a DEAC a negyed derekára (9-14), amelyből Dramicanin faragott le mezőnyből és büntetőből, 12-14. A vendégek agresszív védekezése mellett a távoliak nem hullottak be a KTE-nek, így 14-19-cel ért véget az első felvonás.


Horti harcolta ki, hogy a vonalra állhasson, de csak a második egypontost tudta értékesíteni, 15-19. A hazai védekezés feljavult, és ennek, valamint Derasimovic tetszetős megoldásainak is köszönhetően sikerült kiegyenlíteni, majd a vezetést átvenni, 23-21. Thomas kiválóan állt bele a triplába, majd az új igazolás, Jaramaz is megszerezte első pontjait kecskeméti mezben, 28-23.Dramicanin sem akart lemaradni, és megmutatta, hogy jól céloz távolról, 31-25. Negyven másodperccel a félidő előtt, 33-28-nál időt kért a DEAC vezetőedzője, ám jól védekezett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, maradt a fenti eredmény a szünetre.


Karahodzics nyitotta meg a pontgyártást, a túloldalon pedig Moore válaszolt, 35-31. Aztán ismét  a KTE válogatott centere termelte be a labdát, később pedig Dramicanin trojkával növelte 40-31-re a hazai előnyt. A vendégek szívós játékkal három pontra csökkentették hátrányukat (42-39), Váradi Kornél pedig elérkezettnek látta az időt, hogy magához rendelje tanítványait. Hines zsákolása után már 42-42 állt a táblán, ám Dramicanin lehűtötte a kedélyeket egy csont nélküli triplával, 45-42. Jaramaz hármasával 50-43-ra lépett meg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, a cívis városiak pedig időt kértek, ám közelebb kerülni nem tudtak, 56-49.


Kissé kapkodva vágtak bele az utolsó tíz percbe a csapatok, majd aztán megszülettek az első pontok mindkét palánknál, 59-51. Kucserának sportszerűtlenül ütöttek oda egy labdaszerzés után, a KTE fiatal játékosa pedig magabiztos volt a büntetőkkel, 63-51. Ezt követően is kontrollálta a meccset a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Jaramaz két kettese után pedig kénytelen volt taktikai értezletet tartani a DEAC, 67-53. Tóth és Moore hozta feljebb a Debrecent, 67-57-nél a hazai együttes szakmai stábja kért időt, hogy rendezzék a maradék három és fél percre a sorokat. Drenovac vezényletével 69-64-re zárkóztak a vendégek, majd elkezdődött a taktikai faultok bevetése. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékosai viszont jól sáfárkodtak az idővel és a büntetőkkel, és megérdemelten nyerték meg a találkozót. 

 Váradi Kornél vezetőedzőGratulálok a csapatomnak, egy nagyon erős ellenfelet tudtunk legyőzni. A DEAC fizikális kosárlabdát játszott végig, ahogy azt megszokhattuk tőlük. Felvettük velük a versenyt, mindenki hozzátette a magáét a mai sikerhez. A negyedik negyedben volt egy gyengébb periódusunk, de aztán türelmesek tudtunk maradni, és megnyugtató pontokat szereztünk. Ez egy nagy győzelem volt, nem könnyű helyzetben. A debrecenieknek sok sikert kívánok a folytatásra. Boldog új évet szeretnék kívánni minden kosárlabda barátnak!

Duna Aszfalt -DTKH Kecskemét – DEAC 72-67 (14-19, 19-9, 23-21, 16-18)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Játékvezetők: Benczur Tamás, Farkas Gábor, Szilágyi Bálint
MKOSZ ellenőr: Várhalmi Zsolt

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Wittmann -, Thomas 14/6, Derasimovic 13/3, Kucsera 2, Karahodzsics 8. Cserék: Lewis 2, Jaramaz 12/3, Dramicanin 20/12, Horti 1.
vezetőedző: Váradi Kornél

DEAC: Moore 5, Somogyi 6/3, Drenovac 17, Hines 16/3, Tóth 17/3. Cserék: Molnár D. -, Polyák -, Guyton 4, Molnár M. 2.
vezetőedző: Kovács Adrián

Szerző: Komáromy András, 20-12-30 19:35