Duplázik a héten a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, ráadásul hazai környezetben. Az első megmérettetés szerdán a DEAC-Tungsram ellen zajlott. Forray Gábor tanítványai fegyelmezett játékot bemutatva gyűrték le a cívis városiakat.
Kecskemét polgármesterének, Szemereyné Pataki Klaudiának adott át a kupa bronzéremből egyet csapatkapitányunk, Wittmann Krisztián a mai mérkőzést megelőzően.
A város első embere viszont úgy döntött, hogy azoknak adja át ezt a szépen csillogó medált, akik hétről hétre ott vannak a lelátón, és buzdítják a csapatot, azaz a szurkolóknak!
Útjára indult a labda, Klobucar bátor betörésével ragadta magához a kezdeményezést a Kecskemét, majd hasonlóan járt el Drenovac a túloldalon, 2-2. Dramicanin a támadóidő lejárta előtt engedte el a sarokból, és nem is hibázott, 5-2. Drenovac a vonalról kétszer volt pontos, sőt egy gyors támadás végén ziccerrel fejezte be, 5-6. Pollard kettes után Aska termelte be a gyűrű alól, erre Dramicanin reagált, 9-8. Sikertelen DEAC tripla kísérleteket követően Pollard kígyózott be, 11-8. Klobucar kettő plusz egyes akciójával 14-10-re változott az állás. Nem sokkal később ő szerzett labdát, s indította Pollardot, aki bedobta a ziccert, és faultoltak is ellene, 17-10. Időt kértek a vendégek, ám mindhiába, Wittmann is elsüllyesztett egy trojkát, 20-10. Próbálkoztak a vendégek közelebb kerülni, Klobucar viszont másképp gondolta, és a negyed végét jelző dudaszó pillanatában még bedobott egy hármast, 28-18.
Két perc alatt öt pontra zárkóztak a cívis városiak, majd egy eladott labda után is betaláltak, így 30-27-nél Forray Gábornak időt kellett kérnie. Hagins hármasával elolvadt a tízpontos KTE-fór, sőt Neuwirth triplával már a DEAC vezetett, 30-33. Hosszabb gólcsend után Pollard büntetőkből jelesre vizsgázott, 32-35. Tartotta pár pontos vezetését a vendég gárda, kettő perccel a félidő előtt azonban Pollard rázta meg magát, és egyenlített, 38-38. Thames két büntetőjére Klobucar távolról válaszolt, 41-40. A félidő végül Pollard kiváló ütemű hármasával zárult, 44-42.
Nehezen születtek meg a harmadik negyed első pontjai, végül Aska büntetőkből egalizált, 44-44. Milutinovic csont nélküli triplája jókor érkezett, őt pedig Pollard követte ziccerből, 49-44. Egy szép csellel etette meg a védőket Milutinovic, majd elegánsan tette fel, 51-44. Aska kettő plusz egyes akcióval hozta közelebb a DEAC-ot, utána Hagins engedett el távolról egy dobást, 51-50. Aska állhatott a vonalra, ám előtte még Forray Gábor rendelte magához fiait, 51-51. Wittmann tört be bátran, a kétpontosára Hagins egyesekkel válaszolt, 53-53. A KTE csapatkapitánya megmutatta, hogy a hármas is jól megy neki, 56-53. Gyors támadás végén Drenovac volt eredményes, ám amint felállt a debreceni védelem, már csak azt látták, hogy Wittmann triplája beakad, 59-55. Szerencsével került a játékszer vissza Askához, aki a gyűrű alól termelte be, akárcsak Dramicanin, ám ő még dobhatott egyet pluszban, 62-57. Milutinovicnak ütöttek oda, de így is bedobta, 64-57. DEAC időkérést követően Dramicanin került helyzetbe, és gyengéden helyezte helyére a labdát, 66-57. A vendégeknél elszakadt a cérna, sportszerűtlen fault után Dramicanin büntetőzhetett háromszor is, 69-57. A felvonás hajrájában is jobban koncentrált a KTE, 73-60-nal jöhetett a zárás.
Thames volt pontatlan, a lepattanóból pedig Pollard vezetett támadást sikerrel, 75-60. Aska csak egy büntetőt tudott értékesíteni, míg Dramicanin játszi könnyedséggel hintett be újabb középtávolit, 77-61. Polyák trojkája adott bizakodásra okot a DEAC-nak, ám a túloldalon Milutinovic egy bődületes zsákolással jelezte, hogy ragaszkodnak a győzelemhez, 79-64. Thames kozmetikázott, Wittmann negyedik hármasa pedig 82-66-ra módosította az eredményt. A negyed derekán rohamot indított a Debrecen, és 84-73-ig kapaszkodtak, ám ekkor Wittmann újra megvillant, 87-73. Bejött tíz pont alá a cívis városi alakulat, 87-78-nál időt kért Forray Gábor, hogy a hátralévő kettő és fél percre rendezzék a sorokat. Technikait dumált ki magának a Debrecen, Wittmann pedig értékesítette a büntetőt, 88-78. A legvégén még bejött újra tíz alá a DEAC, ám a hazai győzelem nem forgott veszélyben. A végeredmény: 90-82.
Forray Gábor vezetőedző értékelése: Boldog ember vagyok, hiszen ennek a fantasztikus csapatnak az edzője lehetek. Mi vagyunk az egyetlen csapat, amely a kupahétvége óta nem pihent, mégis jól tudunk teljesíteni, hittel, akarattal és nem utolsó sorban ésszel. Egy jó csapatot győztünk le, jól játszott a Debrecen is. Ha nem lettek volna extra dobásaik, már korábban eldönthettük volna az összecsapást. Büszke vagyok a csapatra, megmutattuk, hogy az oroszlányi vereség csak egy rossz nap volt számunkra. A Kaposvárra fókuszálunk innentől, ellenük is nyerni szeretnénk természetesen. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, várjuk őket szombaton is!
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC-Tungsram 90-82 (28-18, 16-24, 29-18, 17-22)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, középházi középszakasz 3. forduló
2022. április 13., szerda 18.00
Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Farkas Gábor, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 21/3, Klobucar 19/9, Dramicanin 17/3, Milutinovic 9/3, Fazekas -, Csere: Kiss -, Wittmann 20/15, Karahodzsics 4, Ivkovic -.
Vezetőedző: Forray Gábor
DEAC-Tungsram: Thames 12/6, Drenovac 17/3, Valerio-Bodon -, Dzeletovic 6, Aska 18, Csere: Hagins 15/9, Kovács 2, Polyák 9/3, Neuwirth 3/3.
Vezetőedző: Berényi Sándor
Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hun_2phm_46
Szerző: Komáromy András, 22-04-13 20:36