Nagyot hajrázott, de alulmaradt az U21

A KTE-NJE U21 kezdte jobban a meccset, majd két triplával a vendégek átvették a vezetést, 7-11. Mindkét együttes bátran vállalkozott, kifejezetten magas volt az iram. A Tisza-partiak viszont pontosabbak voltak a befejezésekkel, 16-27-tel ért véget az első etap. A tíz pont körüli differencia állandósult a második felvonásban, a 16. percben 28-38 állt a táblán. A szünetre végül 39-49-cel mehettek a gárdák.


A harmadik negyed elejét a Szeged tudta jobban uralni, majd szépen fokozatosan zárkóztak a kecskeméti fiatalok, 52-59. A 28. minutumban már csak három egység volt a differencia, 60-63-nál időt kért a Szedeák. Az utolsó tíz percre 65-68-cal fordulhattak az együttesek. Pár támadás ment csak le az utolsó felvonásból, mikor Hegedűs Gergely magához rendelte tanítványait, 67-72. Nem sikerült közelebb kerülni, öt perccel a vége előtt 73-79 volt az eredmény. Nem sokkal később viszont ritmust fogtak a házigazdák, és fordítani is tudtak, 83-81. Az izgalmas végjátékot a vendégek nyerték, a végeredmény: 88-90.

Hegedűs Gergely edzői értékelése: Sokkal jobb meccset játszottunk, mint a múlt héten. Sokan azt gondolják, hogy a végén, a ziccereken, büntetőkön ment el a mérkőzés, de szerintem, ha az első tíz percben betartjuk a taktikát, akkor egészen másképp alakult volna ez az összecsapás.

KTE-NJE U21 - Szedeák U21: 88-90 (16-27, 23-22, 26-19, 23-22)
férfi U21 A-csoport, 3. forduló
2024.10.09., 15:00 Messzi István Sportcsarnok 


KTE-NJE U21 pontszerzők: Kertli 12/9, Gera 13/3, Ladovszky 17/3, Asztalos 5/3, Kovács 4, Dávid 14/9, Szemerédi 14, Tóth P. 9.


https://netcasting4.webpont.com/?hunu20_82922

Szerző: Komáromy András, 24-10-09 16:52