NBI/B: VISSZAVÁGTAK A FIATALOK A HEPP KUPÁBAN ELSZENVEDETT VERESÉGÉRT

A hétközi, Újpest MT elleni vereség után vasárnap a Mercedes Benz Sport Akadémián lépett pályára a bajnokság folytatásában az NBI/B zöld-csoportjában a KTE-Duna Aszfalt fiatalokból álló együttese. Vendégük a Vásárhelyi Kosársuli volt, amely korábban szoros meccsen búcsúztatta őket a Hepp Kupa-sorozatból.

A mostani összecsapás is kiélezettre sikerült, a végjátékban megint vérszemet kaptak a vásárhelyiek, de ezúttal a KTE-Duna Aszfalt örülhetett a végén.

Váradi Kornél edzői nyilatkozata a meccset követően:

- Végig vezettünk a mérkőzésen, de az utolsó percekben megzavarodtunk, végül megtartottuk az előnyünket. A végjátékot rutinosabban kell lehoznunk, ez már több meccsen is kijött. Volt tartásunk, és megérdemelten győztünk. Emellett külön pozitívum, hogy Chester Lewis szombaton is 25 percet tudott játszani a felnőtt keretben. Ez a célunk, hogy minél többen az A-csoportban kapjanak helyet a fiatalok közül. Sok sikert kívánok a Hódmezővásárhelynek!

A 13 pontig jutó Chester Lewis így értékelte a szoros sikert:

- Jól kezdtük a meccset, örültem, hogy nagy rotációval tudtunk játszani, és a fiatal játékosok is szerephez jutottak. A harmadik negyedben látszott meg legjobban a különbség a két csapat között. Örülünk a győzelemnek, sok sikert a Vásárhekynek!

KTE-Duna Aszfalt - Vásárhelyi Kosársuli 69-65 (20-10, 17-23, 16-9, 16-23)
férfi kosárlabda NBI/B zöld-csoport, 10. forduló
2019.11.17. 18:00 Mercedes Benz Sport Akadémia

KTE DA: Molnár D. 13/6, Plézer 11, Kucsera 20/6, Fülöp 7, Lewis 13/3, Orgona -, Cserkó K. 5/3, Ivkovic M. -

_ _ _ _ _

Következő mérkőzés:

Concordia Motax KC Pápa - KTE-Duna Aszfalt
2019. november 21., csütörtök 18:00
Pápa Városi Sportcsarnok

Szerző: Komáromy András, 19-11-18 10:16