NBIB: Megfiatalított kerettel fogadtuk a listavezetőt

A keddi Hepp Kupa mérkőzést követően szerdán a listavezető Cegléd érkezett Kecskemétre. A szakmai stáb megfiatalított keretet küldött pályára, a legidősebb játékos 2002-es, míg a legfiatalabb 2005-ös születésű volt. 

Az első negyedben megilletődve kezdtek a kecskeméti fiatalok, majd eligazítás után megmutatták igazi tudásukat. Bátran szálltak harcba az eddig veretlen és listavezető ceglédiekkel szembe, és tetszetős megoldásokkal örvendeztették meg a kilátogató szurkolókat, szülőket. A harmadik negyedet sikerült is megnyerniük, ám a fizikálisan erősebb, nagyobb rutinnal rendelkező vendégek győzelme nem volt kérdéses.

Dusan Markovic edzői értékelése: Szeretnék gratulálni fiatal tehetségeinknek, mert bátran és jól játszottak a listavezető ellen. Köszönjük a szurkolóknak, hogy mellettünk álltak, sokat jelentett ez nekünk. Gratulálunk a Ceglédnek a győzelemhez, és sok sikert kívánunk nekik a folytatásra.

 

 

KTE-Duna Aszfalt U23 - Ceglédi KE 46-83 (3-26, 14-22, 16-15, 13-20)
Férfi kosárlabda NBI/B zöld-csoport, 8. forduló
2021.11.10., 19:00 @ Mercedes Sport Akadémia
Játékvezetők: Vadász Csaba, Drenyovszki Dániel , Jankovics Viktor Zsolt
MKOSZ ellenőr: Vághy Tamás János

Kecskemét pontszerzői: Velkey 22/9, Tóth Balázs 3, Kőházi 5/3, Tóth Patrik 5, Dobos 5, Botka 6.

Szerző: Komáromy András, 21-11-10 21:11