Karahodzsics Kemallal a kezdő ötösben állt fel a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a ZTE otthonában, az összecsapás első egységeit pedig Jaramaz jegyezhette, 0-2. Több sikertelen támadást követően a hazai gárda átvette a vezetést, és 9-2-re meglépett. Tovább nőtt a differencia, 15-4-es állásnál Forray Gábor időt kért, hogy rendezzék a sorokat. Milutinovic és Pollard kezdett bele a pontgyártásba, ám a zalai gárda nem engedte közelebb a KTE-t, 23-12-vel zárult az első felvonás.
Nagy rohamot indított a folytatásban a kecskeméti alakulat, és 23-19-re zárkóztak. Zalai időkérés után 30-20-ra módosult az eredmény, és ekkor a hírös városiak mestere érezte úgy, hogy ideje taktikai értekezletet tartani. Nagy erőket mozgósított a Kecskemét, hogy közelebb kerüljön ellenfeléhez, ám az amerikai légiósok hazai oldalon pontosnak bizonyultak, 43-26-tal jöhetett a félidő.
Szünet után percekig nem találtak be a ZTE játékosai, ezt pedig kihasználta a kecskeméti alakulat, 43-32. A negyed derekán is 11 egység volt a csapatok között a különbség (46-35), majd Milutinovic hármasokkal sikerült tíz alá bejönnie a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek, 49-41. A differencia a negyed hátralévő részében sem változott, 54-46-tal fordulhattak a felek az utolsó felvonásra.
Fizikális küzdelem folyt a pályán, sok faulttal tarkított percek jöttek, faragnia a hátrányból viszont nem sikerült a KTE-nek, 58-50. Két zalai büntető és egy kettes után 62-50 állt a táblán, Forray Gábor pedig magához hívta tanítványait, hogy az utolsó hat és fél minutumra megindítsák a rohamot. Elszórt labdákból tovább nyílt az olló, 66-50-nél eldőlni látszott a találkozó sorsa. A ZTE nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából, a végeredmény 77-68.
Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálunk a ZTE-nek. Nagy energiával kezdték a mérkőzést, mi pedig álmosan. Ez tanulság nekünk, hogy nem lehet így elkezdeni egy mérkőzést. A második félidőben felzárkóztunk, volt esélyünk rá, hogy átbillenjen a mérleg nyelve, de ZTE-nél mindig volt, aki vállára vette a csapatát, illetve a hazai közönség is segített, sok energiát adott nekik. Innentől már a szombati, hazai meccsre koncentrálunk, ahol szeretnénk nyerni.
Zalakerámia ZTE KK - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 77-68 (23-12, 20-14, 11-20, 23-22)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 16. forduló
2022.01.05., szerda 18:00 @ Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
Játékvezetők:dr. Mészáros Balázs, Minár László Balázs, Jakab László Imre
MKOSZ ellenőr: dr. Gincsai János Péter
Zalakerámia ZTE KK: Wilson 20/6, DeCosey 16/9, Csuti -,Barnett 18/9, Holton 6/3. Cserék: Horti 2, Takács 1, Révész -, Németh 6, Parks 8/6.
Vezetőedző: Emir Mutapcic
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 17/3, Jaramaz 15/3, Kucsera -, Milutinovic 17/9, Karahodzics 4. Cserék: Kiss -, Dramicanin 4, Wittmann 11/9, Lukács -.
Vezetőedző: Forray Gábor
Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hun_1610
Szerző: Komáromy András, 22-01-05 19:49