A 12. fordulóval folytatódik a bajnokság csütörtökön hazai pályán a Sopron ellen. Az ellenfél jelenleg az utolsó előtti helyen áll, de egyáltalán nem tükrözi játéktudásukat a tabellán elfoglalt pozíciójuk, így a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője óvatosságra inti a játékosait is, és a szurkolókat is.
A hűség városában teljesen kicserélődött a légióskontingens. A tavalyi playoff-csapathoz képest, senkit sem tudtak megtartani közülük, sőt, a magyar magból is visszavonult a hosszú évek óta alapembernek számító Dénes Gábor. Az ő helyére a 20 éves Fazekas Csabát igazolták, vele bővült a magyar szekció. A légiósoknál pedig a pocsék szezonrajt miatti változtatások után végül azért több ismerős arc is feltűnik: a Kecskemétről és Zalaegerszegről is ismert Bernard Thompson, valamint a szintén ex-KTE-s James Kinney is a soproni alakulatot erősíti. Van egy újonc amerikai centerük Eric Carter, egy hármas-négyesük Demetre Rivers személyében, továbbá érkezett egy litván erőcsatár, Tauras Jogéla. Supola Zoltánra és Takács Norbertre valószínűleg nagyon komoly feladat hárul, különösen a magyarszabály miatt. Négyes-ötösben Werner Viktor és Élő Bálint bevethető, „kisember” poszton pedig Molnár Marcell és az említett Fazekas Csaba. Sabáli Balázs vezetőedzővel november közepén közös megegyezéssel bontottak szerződést. Helyette a tapasztalt, görög Kostas Flevarakis vezényli az együttest. Jelenleg egyetlen győzelmük van nyolc vereség mellett.
Forray Gábor vezetőedző szerint azonban nem mutatja a Sopron valós játékerejét a tabellán elfoglalt pozíciójuk.
- Rutinos görög edzőt hoztak a csapat élére, és már látszik is a javuló tendencia a játékukban. Azon fog múlni a meccs kimenetele, hogy a saját játékunkat mennyire tudjuk csúcsra járatni. Az idegenlégiósaik nagyon jó játékosok egytől-egyig, kettőt személyesen ismerünk, korábban játszottak Kecskeméten. Fontos lesz, hogy csapatként funkcionáljunk, ahogy azt tettük vasárnap a Szombathely ellen is. Ha sikerül azt a formát újra hoznunk, akkor megnyerhetjük a mérkőzést. Célunk egyértelműen a győzelem, de nem szabad egy pillanatra sem félvállról vennünk az ellenfelet. Felhívtam mindenkinek a figyelmét az öltözőben, és a szurkolóknak is csak ezt tudom mondani, hogy nem mutatja a Sopron valós játékerejét a tabellán elfoglalt pozíciójuk. Vannak ilyen évek, periódusok, mikor nem jön össze egy csapatnak semmi. Most ők ilyenben vannak. Mi azon dolgozunk, hogy ez a rossz sorozatuk ne most szakadjon meg. Szurkolóinkra nagyon számítunk ezúttal is, mindig felemelő érzés hazai környezetben játszani előttük, varázslatos hangulatot teremtenek!
KTE-Duna Aszfalt – Sopron KC
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 12. forduló
2019.12.05., csütörtök 18:00
Messzi István sportcsarnok
Szerző: Komáromy András, 19-12-04 11:51