Nemzetközi tornán jártak a fiatalok Debrecenben

A DEAC látta vendégül nemzetközi tornán U20-as csapatunkat, ahol második helyen zártunk. A döntőt sérülések és betegség miatt nem tudtuk lejátszani.

A prágai együttest és a Honvédot is megverte első két meccsén az Ivkovics-alakulat, és ezzel a döntőbe jutott a debreceni nemzetközi tornán. A csehek ellen Kőházi szenvedett sérülést, majd Tóth Barna is betegséggel küszködött a Honvéd elleni meccs után, így hat emberre fogyatkozott keretünk. A szakmai stáb jobbnak látta, ha a szerb Mega Basket elleni döntőn már nem kockáztatnak további sérüléseket, így azt a meccset nem játszották le.

Ivkovic Stojan értékelése: - Nagyon köszönjük a meghívást a debrecenieknek, profi körülmények között játszhattunk igazán erős ellenfelekkel szemben. Már az előjelek sem voltak a legjobbak számunkra, mert a 4-es posztról többen is hiányoztak, rögtönöznünk kellett. Ez jól sikerült, hiszen a Prága és a Honvéd ellen is győztünk. Elégedett voltam a fiúk hozzáállásával, erre lehet építkezni. Sérülés és betegség miatt is kénytelenek voltunk a döntőt lemodani, de most az egészség a legfontosabb. Csütörtökön 19 órától egy erős csapattal, a Rátgéber Akadémiával mérkőzünk meg a Mercedes-Benz Sport Akadémián a B-csoportos bajnoki nyitányra hangolódva. Bízom benne, hogy addigra mindenki bevethető lesz.

Eredmények:

USK Praha - KTE-Duna Aszfalt 63-71 (13-11, 23-21, 14-12, 13-27)
Felkészülési torna - Debrecen
2021.09.02., 16:00

KTE pontszerzők: Tóth Patrik 7, Tóth Balázs 9, Körmendi 14/6, Velkey 6/3, Botka 11/6, Tóth Barna 7/3, Kiss D. 12, Kőházi 5.

KTE-Duna Aszfalt - Budapesti Honvéd SE 70-64 (18-18, 20-12, 17-15, 15-19)
Felkészülési torna - Debrecen
2021.09.03., 14:00

KTE pontszerzők: Botka 13/6, Tóth Barna 6/6, Körmendi 12/9, Velkey 18/18, Tóth Balázs 8, Tóth Patrik 2, Kiss D. 11.

Szerző: Komáromy András, 21-09-06 14:07