Nikola Pesakovic a KTE-Duna Aszfalt legújabb igazolása

A 29 éves, 193 cm magas szerb játékos szülővárosában, a Borac Cacak gárdájában kezdte profi pályafutását 2009-ben, majd 2011-ben a Partizan Belgrádhoz igazolt. Ezt követően több klubban is megfordult Szerbiában, majd 2015-2017 között a bosnyák Igokea együttesével lett kétszeres bajnok és kupagyőztes, továbbá az ABA-Ligában 36 meccsen lépett pályára.

Legutóbbi csapatával, a Temesvárral a román élvonalban szerepeltek, és a 2019/20-as évadban 10,8-as pontátlag szerepelt a neve mellett.

Váradi Kornél korábbi edzőmeccsekről már jól ismeri Pesakovicot:

- A temesvári csapattal az elmúlt években többször is játszottunk  felkészülési mérkőzéseket, már ott felfigyeltünk Nikola Pesakovic játékára – mondta a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője. – Ő egy kombó hátvéd típusú, kettes-egyes kosárlabdázó, aki kiváló adottságokkal rendelkezik. Nagyon képzett játékos, a mi rendszerünkbe maximálisan beleillik – tette hozzá.

Nikola Pesakovic jelenleg Szerbiában, Cacakban készül, és már nagyon várja, hogy megismerhesse az új csapattársakat:

- Egy edző irányításával, de egyedül készülök az előttünk álló szezonra, a legjobb formában szeretnék megérkezni Kecskemétre – mondta megkeresésünkre a 29 éves kosárlabdázó. – Nagyon várom már, hogy megismerkedhessek az új csapattársakkal, és elkezdhessük a közös munkát. Rastko Dramicanin jó barátom, vele már sokat beszélgettem, és csupa pozitív dolgot mondott el a városról, a KTE-ről és a szurkolókról. Bízom benne, hogy tudásom legjavát nyújtva sikeresek leszünk az előttünk álló
szezonban – zárta gondolatait.

fotó: facebook.com/bcscmtimisoara

Szerző: Komáromy András, 20-07-21 07:37