Nüanszok döntöttek az Alba javára

Kicsin múlt, hogy nem sikerült visszavágni az Alba Fehérvárnak a két héttel ezelőtti vereségért.

 

Két hárompontossal indított az Alba Fehérvár, majd 8-0 után, Karahodzics révén szerezte meg az első egységeket a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, 8-2. A negyed derekára 11-4-re változott az eredmény, ebben a periódusban mindkét együttes hadilábon állt a támadások pontos befejezésével. Wittmann tempója aztán véget vetett a “gólcsendnek”, majd Dramicanin egy büntetővel hozta feljebb csapatát, 11-7. A negyed végére sikerült egy pontra lefaragni a hátrányt, 14-13.


Karahodzics volt erőszakos, és kettesével 14-15-re átvette a vezetést a kecskeméti alakulat. Két gyors hazai ziccer után 18-15-re változott az állás, amelyekre Wittmann tanári passzából Kucsera tudott válaszolni, 18-17. Curry triplája után, 24-19-nél Váradi Kornél időt kért. Az intelmek inspirálóan hatottak, és 24-25-re megfordították a mérkőzést Chester Lewis trojkáját követően. A félidő végül pontokban szegény, 29-28-as eredménnyel zárult.


35-28-ra lépett meg a folytatásban a hazai gárda, majd időkérés után Wittmann hármasával 35-31 állt a táblán. Davis vezényletével őrizte előnyét a fehérvári csapat, és még növelni is tudták azt, először a meccsen volt tíz a különbség a felek között, 46-36. Jaramaz és  Kucsera büntetőkből voltak eredményesek, így került közelebb a KTE, 50-42-vel várhattuk az utolsó felvonást.


Dramicanin triplájával 50-45-re olvadt az Alba előnye, majd ismét ő volt eredményes, és máris csak kettő volt a differencia, 50-48. Többször is ott volt az egyenlítés kapujában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, majd végül 52-52-nél sikerült beérni a hazaiakat, Forray Gábor pedig időt kért. Fej fej mellett haladtak a csapatok, Jaramaz hármasaival tartotta a lépést a KTE, ám a véghajrában Vojvoda és Curry eldöntötte a mérkőzés sorsát. A végeredmény: 66-60.

Váradi Kornél vezetőedző értékelése: -Kiélezett mérkőzést tudtunk játszani a magyar bajnokság egyik legjobb csapatával. Mi még alakulóban vagyunk az új játékos érkezésével, úgyhogy ez a mai egy szép eredmény számunkra összességében. Megvoltak a lehetőségeink, hogy a mi javunkra dőljön el a találkozó, a meccs végén azonban indokolatlanul felgyorsítottuk a támadásainkat, és nem hoztunk jó döntéseket. Van három napunk felkészülni az ASE elleni folytatásra. Szeretnénk tovább növelni a győzelmeink számát, a mai mérkőzésen mutatott játék jó alapot adhat erre. Mindent megteszünk, hogy a feszes tempóban zajló januári időszakban a lehető legjobb mérleget tudjuk produkálni. Gratulálok az Albának és Forray Gábor kollégámnak, sok sikert kívánok nekik a továbbiakra.


Alba Fehérvár  - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 66-60 (14-13, 15-15, 21-14, 16-18)
Tippmix férfi NBI A-csoport, 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés
2021.01.06., 17:00 @ Alba sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Kovács Nimród
MKOSZ ellenőr: Faidt Mihály


Alba: Vojvoda 16/9, Curry 15/9, Turner 4, Davis 17/6, Omeneka 2, Csere: Markovic 3, Takács 1, Csorvási 4, Lukács -, Ahmad 4.
Vezetőedző: Forray Gábor


Kecskemét: Wittmann 10/6, Thomas 2, Derasimovic -, Kucsera 6, Karahodzsics 6, Csere: Jaramaz 13/9, Horti 4, Lewis 8/3, Dramicanin 11/6.
Vezetőedző: Váradi Kornél

 

 

Szerző: Komáromy András, 21-01-06 18:44