Kedden 18 órakor Körmenden folytatódik az elődöntőbeli párharc a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára. A szombati, kecskeméti meccsen sikerült egyenlíteni, most a pályaelőny megszerzéséért fognak küzdeni Forray Gábor tanítványai.
- A legfontosabb, hogy a hazai meccset megnyertük, borzasztóan büszke vagyok a csapatra - mondta Forray Gábor vezetőedző. - Kedden újabb körmendi mérkőzés vár ránk, ami nagyon nehéznek ígérkezik. Továbbra is tartom, hogy a bajnokság egyik legerősebb hazai pályájával rendelkeznek. Ha a döntőbe szeretnénk kerülni, márpedig miért ne szeretnénk, akkor egy meccset nyernünk kell az ő csarnokukban. Úgy gondolom, hogy képes a csapat a bravúrra, ehhez azonban végig fegyelmezett játék kell, jó dobóformával, és az is fontos lesz, hogy erősek legyünk mentálisan. Nüanszok fognak dönteni, mindent megteszünk majd, hogy felénk billenjen a mérleg nyelve. A regeneráción, a játékosok frissítésén volt a hangsúly a napokban, és persze csiszoltuk még a taktikánkat. A maródiak továbbra sem lesznek bevethetőek, így ugyanabban az összeállításban utazunk, mint az előző mérkőzésen. Bízom benne, hogy szurkolóink ezúttal is elkísérnek majd bennünket, számítunk rájuk! - zárta gondolatait a szakember.
Egis Körmend - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport, rájátszás elődöntő 3. meccs
2022. június 7., kedd 18:00
Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezetők:
MKOSZ ellenőr:
A párharc az egyik csapat három győzelméig tart. Az állás 1-1.
Szurkolói információk
A csarnok címe: 9900 Körmend, Kossuth Lajos utca 36.
Jegyárak: felnőtt 2.500 Ft, diák,nyugdíjas: 1.800 Ft.
Fizetni képszpénzzel, kártyával és szép kártyával is lehet!
Szerző: Komáromy András, 22-06-06 17:54