Őrült izgalmak után, ismét hosszabbításban nyertünk

2022 első hazai mérkőzésén a PVSK-t látta vendégül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét gárdája szombaton este a Messzi István sportcsarnokban. Újfent hosszabbítás döntött a győzelem sorsáról.


Gordon tempójára Karahodzsics válaszolt, majd Jaramaz triplájával már a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetett, 5-2. Tapadt a pécsi alakulat, sőt Brkic kettő plusz egyes akciója után már ők vezettek, 9-10. Dramicanin is bemutatkozott egy szépségdíjas hármassal, 12-10. Kiss és Dramicanin villant ismét, 17-10. A vendégek jobban sáfárkodtak eztán a helyzeteikkel, és 20-18-ra felzárkóztak az első etap végére.


Pollard feliratkozott a pontszerzők közé, sőt kétszer egymás után volt eredményes, 24-18. Időt kértek a pécsiek, ezt követően pedig Bryson és Dramicanin is távolról süllyesztette el a játékszert, 27-21. Egy egységre csökkentette a differenciát a PVSK, ám Milutinovic óriási zsákolással jelezte, hogy nem engedik közelebb ellenfelüket, 29-26. Nagy küzdelem dúlt a parketten, nem kímélték egymást a játékosok, a hazai előny pedig a 19.percben olvadt el Bíró trojkáját követően, 35-36. Wittmann a legjobbkor volt pontos kintről, majd jó védekezés és időkérés után még támadhatott egyet a KTE, Jaramaz keze pedig nem remegett meg, 40-36-tal ért véget az első félidő.


Karahodzsics termelte be kétszer is a palánk alól, 44-36. Brkic kettesére Dramicanin hármassal válaszolt, 47-38. Lendületbe jöttek a kecskemétiek, Jaramaz tripláját követően már 11 pont volt a csapatok között, 51-40. Hiába kértek gyorsan időt a pécsiek, nem tört meg a KTE lendülete, s Wittmann hármasa után 60-48 állt a kijelzőn. Némileg tudott lefaragni hátrányából a Pécs, Milutinovic dudaszó pillanatában bepöckölt kettesével zárult ez az etap végül, 66-56.


Rendkívül magabiztosan kosárlabdázott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét alakulata, nem talált fogást rajtuk a baranyai alakulat. Dramicanin hibátlanul célzott, ötödik hármasával 77-64-re módosult az állás. Öt minutummal a vége előtt még mindig tíz pont volt az együttesek között, 79-69. Gólcsend következett hazai oldalon, a PVSK pedig két palánk alól szerzett kettessel 79-73-ra jött fel. Milutinovic volt bátor, és tette fel parádésan, viszont gyors támadásokat vezetve 81-78-ra zárkóztak a vendégek. Harminchat másodperc volt még az összecsapásból, ekkor Forray Gábor kérte ki idejét, hogy átbeszéljék a győztes taktikát a maradék időre. Kimaradt a hazai dobás, majd büntetőket hibáztak mindkét oldalon a nagy feszültség közepette, majd Brkic egalizált, 81-81. Kevesebb, mint három szekundum volt már csak, időt kért a KTE, az ezt követő akció viszont nem volt sikeres, jöhetett a hosszabbítás. 


Wittmann vette vállára a Kecskemétet, kétszer is kiválóan célzott, 86-83. Jaramaz is csatlakozott, ám Haynes-Jones könnyedén tehette fel utána a túloldalon, 88-85. Dramicanin 90-85-re módosított, a PVSK viszont nem akart leszakadni, 90-87-tel indult a ráadás utolsó egy perce. Ivosev volt precíz, 90-89. Milutinovic csak az egyik büntetőjét dobta be eztán, és még volt idő egy pécsi támadásra, 91-89. Jól védekeztek a hírös városiak, és végül hosszas tanakodás után a kiguruló labdát a KTE-nek ítélték. Karadhodzicsnak ütöttek oda egyből, akinek már csak a vonalra kellett állni, és második dobásával lepörgetni az időt. A végeredmény: 91-89.

 

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Mindenkinek szeretnék gratulálni, a csapatoknak és a közönségnek is. Magunknak köszönhetjük ezt a drámai végjátékot. Köszönöm a játékosoknak az akaratot és a szívet, hogy végig küzdöttek. Vannak problémáink, nem mindenki egészséges teljesen, úgyhogy a hozzáállás ennek tudatában pláne példaértékű. A sors igazságtalansága lett volna, ha nem mi nyerünk ma, mert végig mi vezettünk, rászolgáltunk a sikerre. Hétfőtől a következő mérkőzésre fókuszálunk, mert az is élet-halál mérkőzés lesz, mint mindegyik számunkra.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - PVSK-Veolia h.u. 91-89  (20-18, 20-18, 26-20, 15-25, h.: 10-8) 
2022.01.08., szombat 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Frányó Péter, Makrai Márton
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 17/3, Kucsera 1, Jaramaz 13/6, Milutinovic 12/3, Karahodzsics 12. Csere: Dramicanin 22/15, Kiss D. 3, Wittmann 11/9.
Vezetőedző: Forray Gábor

PVSK-Veolia: Haynes-Jones 21/9, Bryson 11/3, Goldring 7, Gordon 4, Brkic 19. Csere: Illés -, Farkas -, Meleg 8, Ivosev 14, Bíró 5/3.
Vezetőedző: Andrija Ciric

Szerző: Komáromy András, 22-01-08 20:37