Augusztus 12-én, pénteken 17 órától újfent a pályán láthatjuk a magyar férfi kosárlabda-válogatottat - a helyszín ezúttal is a kecskeméti Messzi István Sportcsarnok lesz, az ellenfél pedig Szlovákia.
Északi szomszédunknál nincsenek akkora nevek, mint Georgiánál voltak, ismerősök azonban most is lesznek - hívta fel a figyelmet a hunbasket.hu. A sort az MVM-OSE Lions előző irányítójával, Mario Ihringgel kell kezdeni, aki kiváló játékmester, ezt Oroszlányban is bizonyította - a következő idényben a Bundesligában fog kosarazni. A Syracuse Egyetemen kifejezetten szép karriert befutó 208 centis magasember, Marek Dolezaj épp most érkezik Magyarországra, a Nyíregyházánál fog játszani. A 18 esztendős Timotej Malovec neve még nem biztos, hogy sokat mond a kosárlabdát szeretőknek, de komoly jövő előtt áll: a jelenleg Mega Mozzart Beograd néven futó szerb utánpótlásműhely U18-as csapatával megnyerte Európa első számú, fiataloknak kiírt nemzetközi sorozatát, az Adidas Next Generation Tournamentet - a döntőben 7-7 ponttal és gólpasszal, 3 lepattanóval és 2 szerzett labdával jelentkezett, nem epizódszereplő.
A 216 centis Tomas Pavelka szintén csak 21 éves, de már 10 pontot és közel 8 lepattanót tud a spanyol másodosztályban. A jelenleg legmagasabban jegyzett szlovák kosaras, a 28 éves, 210 centis Vladimir Brodziansky pedig 4 éve fejezte be az egyetemet, azóta a spanyol élvonalban játszott, az előző két idényben Maronka Zsombor csapattársa volt a Joventut Badalonánál, most pedig a FIBA Europe Cupot megnyerő és a török élvonalban hatodik Bahcesehir Koleji igazolta le. Kevésbé ismert kosarasok, mint Shengeliáék voltak, (egyelőre) nem is alkotnak olyan jó csapatot közel sem, viszont formálódik egy egészen érdekes szlovák válogatott, amellyel egy hasznos mérkőzést játszhatunk.
Szlovákia nem jutott ki az Európa-bajnokságra, 0-6-tal zárta a világbajnoki selejtezők első csoportkörét is (így természetesen csoportutolsóként végzett), nem marad azonban tétmérkőzés nélkül erre a nyárra. Azoknak az együtteseknek, akik nem tudták magukat kvalifikálni a vb-selejtezők második csoportkörébe, előselejtezőt kell játszaniuk a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezőjéért - ezt azoknak a csapatoknak nem kell megtenniük, amelyek továbbjutottak, így a mieink biztosan ott lesznek a következő kontinenstorna kvalifikációja során. A szlovákok az előselejtező A csoportjában Dániát, Észak-Macedóniát és Norvégiát kapták ellenfélnek - a most következő ablakban, augusztus végén Norvégiát fogadják, majd Dániába utaznak, van mire készülniük tehát nekik is.
Mint ismert, a mieink a múlt héten két találkozót is vívtak a csapat otthonának számító Kecskeméten. Georgia válogatottját pénteken a nagyközönség és a TV-nézők előtt 89-88-ra győzték le Hanga Ádámék, méghozzá kifejezetten szórakoztató játékkal, egy sok kosárral tarkított mérkőzésen. Másnap aztán zárt kapuk mögött csaptak össze a felek, ez a meccs pedig 78-75-ös magyar győzelemmel zárult. Sztojan Ivkovics a pénteki találkozó után a támadójátékot dicsérte, míg védekezésben látott még hibákat, de ez mindössze három nap közös munka után nem is volt csoda. Hanga Ádám 5 év után tért vissza a válogatottba, és 6 év után láthattuk újra Magyarországon a címeres mezben játszani - a mieink ponterős, magabiztos teljesítménye és győzelme mellett ez is sokat jelentett a kilátogató publikumnak.
Érdemes lesz most is elmenni a Messzi István Sportcsarnokba a pénteken 17 órakor kezdődő találkozóra. Egyrészt ezt az összecsapást a televízió nem közvetíti, így csak a helyszínen lesz megtekinthető. Másrészt most láthatjuk utoljára hazai pályán a magyar csapatot a tétmérkőzések előtt - mint ismert, jövő héten Horvátországban játszanak még egy edzőmeccset Vojvoda Dávidék, majd onnan már Szombathelyre utaznak, ahol augusztus 24-én a litvánokat fogadjuk vb-selejtezőn. Ha valaki szeretné élőben megnézni a magyar válogatottat, itt a remek alkalom!
Erre a mérkőzésre ugyanúgy 1000 Ft lesz a belépő, mint a múlt héten - diákok és nyugdíjasok számára 500 Ft-ért látogatható a mérkőzés, 6 év alatt pedig ingyenesen megtekinthető. Jegyeket csak a találkozó helyszínén, a meccset megelőzően lehet vásárolni. A pénztárak 15:30-tól nyitnak majd.
Georgia ellen kitűnő volt a hangulat. Gyertek ezúttal is minél többen, és biztassuk együtt a magyar csapatot!
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Szerző: Komáromy András, 22-08-09 11:34