Pénteken szomszédvári összecsapás következik

A Szolnoki Olajbányászt látja vendégül a Messzi István sportcsarnokban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 18 órától.

Mindkét együttes vereségből érkezik az összecsapásba, a kecskemétiek Szegeden maradtak alul, míg a Szolnok a Tiszaligetben kapott ki Albától. A házigazda a 9., míg az Olajbányász a 2. pozíciót foglalja el jelenleg a bajnokság alapszakaszában. 

A hírös városiaknak felforgatott hadrendben kellett megvívni az elmúlt hetek, hónapok mérkőzéseit, ugyanis balszerencsés sérülések és betegségek miatt szűk rotációval számolhatott csak a szakmai stáb. Most is lesznek várhatóan hiányzók a Szolnok ellen, ám hazai pályán mindig a győzelem a cél, és ezért végig harcolni fognak, bárki is legyen az ellenfél.

- A Szolnok elleni meccseknek van tradíciója, vérbeli szomszédvári csata - mondta Forray Gábor vezetőedző. -Igazi presztízs mérkőzés lesz mindkét fél számára, még akkor is, ha az utóbbi időben a két gárda lehetőségei és céljai eltávolodtak egymástól. A Tisza-partiak Magyarországon a legjobb három csapat között vannak, nem véletlenül állnak a tabella második pozíciójában. Érdekes, hogy ők és mi is egylabdás meccsen kaptunk ki az Alba Fehérvártól. Ez akár hízelgő is lehet ránk nézve. Ami biztos, hogy nagyon fizikális gárdáról beszélünk, hosszú rotációval dolgoznak. Fegyelmezett, kontrollált kosárlabdát játszanak. Ha a test-test elleni harcokban fel tudjuk venni velük a versenyt, akkor képesek lehetünk a bravúrra. Ezen dolgoztunk egész héten, hogy ezekben a szituációkban mi tudjunk felülkerekedni. Bízom a csapatomban, mindenki nagy elánnal dolgozott a héten, hogy megörvendeztessük szurkolóinkat - zárta gondolatait.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Szolnoki Olajbányász 
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 21. forduló
2022.02.04., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Tóth Cecília, Makrai Márton      
MKOSZ ellenőr: Dernei Gábor

 


Szurkolói információk

  • A koronavírus ellen védett személy az, aki ezt a 60/2021. (II.12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (védettségi igazolvány) bemutatásával vagy applikáción keresztül igazolja. A koronavírus elleni védettség igazolása, illetve a koronavírus ellen védett személye felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy életkorának ellenőrzése során felszólításra az érintett személynek a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványt (személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély vagy diákigazolvány) is be kell mutatnia.

  • A létesítménybe kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató személy léphet be. Ha valaki a COVID-19 betegséggel összefüggésbe hozható tüneteket mutat, és/vagy a testhőmérséklete meghaladja a 37,5 °C-t, a belépést meg kell tagadni. Amennyiben feltételezhető, hogy testhőmérséklete egyéb körülmény miatt (futás, napon történő huzamosabb tartózkodás stb.) is megemelkedhetett, 5 perc elteltével ellenőrző mérést kell elvégezni. Amennyiben az ellenőrző mérés is 37,5 °C-ot meghaladó testhőmérsékletet eredményez, az érintett személy a sportlétesítménybe nem léptethető be.

  • A nézők számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata a mérkőzések látogatása során, a csarnok egész területén!

  • Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 22-02-03 08:13