Szombaton érkezett Kecskemétre a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét két új játékosa, Xavier Pollard és Andreja Milutinovic, vasárnap délelőtt pedig átestek az orvosi vizsgálatokon.
Mind Pollard, mind Milutinovic jó fizikai és mentális állapotban érkezett, a vasárnapi vizsgálatok eredménye is ezt támasztotta alá (egyebek mellett mozgásszervi, kardiológiai és laborvizsgálatokat végeztek a dr. Szabó István vezette orvosi stáb tagjai). Így nem volt akadálya, hogy bekapcsolódjanak a csapat munkájába.
Mindketten családjukkal érkeztek, Pollardnak egy öt hónapos, Milutinovicnak pedig egy hat éves, valamint egy két és fél éves gyermeke van. Mindkét kosárlabdázó roppant nyitott személyiség, s megvan a kellő tapasztalatuk ahhoz, hogy a lehető legkorábban beilleszkedjenek a meglévő közösségbe.
Milutinovic némileg könnyebb helyzetben van, lévén korábban a szerb utánpótlás válogatottakban együtt játszott Nemanja Jaramazzal, később, már felnőttként pedig klubtársa voltak a belgrádi FMP-ben Rastko Dramicanin.
Természetesen ők is ott lesznek szeptember 4-én este 19.30-tól a kecskeméti Ápoló Klubban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatbemutatóján, amelyet a klub elsősorban a szurkolói számára szervez.
Szerző: Komáromy András, 21-08-16 17:21