Pontgazdag meccset vívott az U20 a Honvéd ellen

7-0-val kezdett a kecskeméti U20-as gárda, majd ritmust váltott a Honvéd, és egy pont felzárkóztak, 11-10. Nem sokkal később átvették a vezetést a vendégek, 13-14-nél időt kért a KTE szakmai stábja. Ezt követően is a fővárosiak voltak pontosabbak, 20-25-re nyerték az első tíz percet.  A folytatásban két és fél perc elteltével tíz fölé nőtt a differencia, 22-33. Két szép triplával gyorsan reagált a hírös városi együttes, 28-33. Honvéd időkérés után felváltva estek a kosarak, egy rövidzárlatot kihasználva azonban 33-42-re ismét a budapesti csapat lépett meg. A félidőre végül 38-47-es eredménnyel mehettek a felek. 


Lendületes játékkal tértek vissza a parkettre az együttesek, a befejezések tekintetében továbbra is a Honvéd volt jobb, 42-58. A negyed derekán 44-65 állt a kijelzőn. Nem estek be a kecskeméti kísérletek, míg a túloldalon rendre betaláltak a fővárosiak, 46-71. az etap végére 56-83-as eredmény alakult ki. Az utolsó felvonást agresszívan, jó szellemben kezdte a KTE-NJE U20, és 5-0-s rohanásuk után időt kértek a vendégek. A továbbiakban is a házigazda dominált, és ezt a negyedet megnyerték. A végeredmény: 76-100.

Hegedűs Gergely edzői értékelése: Most kevesebbel kaptunk ki, mint az ottani meccsen, de nem vagyok elégedett, főleg a koncentrációval nem. Az jól látszott, ha fókuszáltunk, akkor eredményesek tudtunk lenni, ám ezt nem tudtuk 40 percen át produkálni ma. Gratulálok a Honvédnak.

U20: KTE-Neumann János Egyetem - Budapest Honvéd 76-100 (20-25, 18-22, 18-36, 20-17)
Fiú U20 NBI A-csoport, 21. forduló 
2023. február 15., Szerda 15:00 @ Messzi István sportcsarnok

KTE-NJE pontszerzők: Botka 14/3, Tóth Barna 4, Tóth Balázs 12/3, Takács 13/3, Kiss 9/3, Velkey 3/3, Veliczky 5, Tóth Patrik 8/3, Kőházi 8/3.

 https://netcasting4.webpont.com/?hunu20_1892

 

Szerző: Komáromy András, 23-02-15 16:41