Rajt-cél győzelmet arattak az U20-asok

Lendületesen kezdtek a kecskemétiek, és az első felvonás közepére már magabiztos előnyt dolgoztak ki, 16-5. A különbség a negyed végére még tovább nőtt, és húsz egység fölé szökött, 35-14. Nehezebben születtek meg a folytatásban az első egységek, majd aztán egy szerzett labdából a KTE törte meg a csendet a 13. percben, 37-14. Már 40-14 állt a táblán, mikor időt kértek a pécsiek, ám a hazai hengert semmi sem állíthatta meg, a szünetre 57-21-es eredménnyel mehettek a felek.


A harmadik negyed kiegyenlítettebb játékot hozott, ám végig a KTE diktálta a tempót, és egy látványos zsákolás után már 71-29 volt az eredményjelzőről leolvasható. Az etap legvégén pedig sikerült 40 egységnyire hizlalni  a differenciát, 82-42-vel jöhetett az utolsó tíz perc. Felváltva estek a pontok mindkét oldalon, a PVSK fiataljai is derekasan küzdöttek a jelentős különbség ellenére, és ezt a felvonást meg is nyerték, ám a kecskeméti győzelem így is nagyon magabiztos lett. A végeredmény: 93-56.


Hegedűs Gergely edzői értékelése: Végig dominálni tudtunk, fizikálisan ellenfelünk fölé tudtunk nőni, ami azért is nagy szó, mert ez volt a srácok harmadik mérkőzése négy nap alatt. Gratulálok nekik ehhez a szép sikerhez!

 

KTE-Duna Aszfalt  - PVSK-Veolia 93-56 (35-14, 22-7, 25-21, 11-14)
NBI A-csoport fiú U20 - 17. forduló 
2022.01.08., szombat 15:00
Messzi István sportcsarnok

Kecskemét pontszerzői: Tóth Barna 18/3, Tóth Balázs 13/3, Takács E. 8, Ivkovic 17/6, Tóth Patrik 6, Botka 21/3, Velkey 10/6.

Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hunu20_1649 

 

Szerző: Komáromy András, 22-01-08 16:46