Saját kezünkben a sorsunk

A playout féltávjánál még semmi nem dőlt el, ám a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét három győzelmével kiharcolta, hogy a saját kezében legyen a sorsa a folytatásban. Szombaton a Körmend ellen tehetnek újabb fontos lépést az NBI A-csoportos tagság megőrzése érdekében a kecskeméti férfi kosárlabdázók.

Ivkovic Stojan szakmai igazgató értékelte az első öt meccset, és természetesen a folytatásról is beszélt.

Hogyan látja a playout féltávját követően a helyzetet?

-Én úgy gondolom, hogy az Oroszlányon kívül senki nem érezheti magát biztonságban a bennmaradást illetően. Másik szemszögből nézve ez a lebonyolítási rendszer, pontrendszer nem mondható igazságosnak.  Elég furcsa ez a helyzet. Ha az előző három évet tekintjük, akkor a kiesők összeadva, összesen nyertek 16 meccset. Idén lehet, valakinek ennyi győztes mérkőzés sem lesz elég az NBI-es tagság megőrzésére. A playoutban is előfordulhat az a helyzet, hogy hiába több sikert könyvelhet el ebben a szakaszban egy együttes, mégis annak kell búcsúznia. A mi helyzetünk változatlan. Bízunk a befektetett, alázatos és kemény munkában, és csak magunkra fókuszálunk.


Az első öt meccsből négyet idegenben játszottak, és három sikert arattak. Ez bizakodásra ad okot?


-Ha már csak kettő meccset nyerünk ebből az ötösből, akkor elégedettek lettünk volna. Végül háromszor hagyhattuk el a pályát győztesen. Ez persze még nem jelent semmit, de biztosította számunkra azt a helyzetet, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. Kisebb problémákon kívül ez a második hét, hogy együtt tud készülni a teljes keret. Bízom benne, hogy a következő heteket is mindenki egészségesen fogja tudni lejátszani, és elkerülnek minket azok a balszerencsék, amelyek az egész szezont jellemezték eddig.


A Körmendet már sikerült legyőzni kétszer is idén. Most szombaton mire számít?

-A Körmendnek nagyon erős játékosállománya van. Számomra meglepő, hogy ők is, és mellettük még több csapat is végül a playoutban kell, hogy befejezze a szezont. Ha ugyanolyan egységesen tudunk kosárlabdázni hazai környezetben, mint az alapszakasz végén és a playoutban, akkor minden esélyünk megvan a sikerre. Ha a soron következő négy hazai meccsünkből legalább hármat tudunk hozni, akkor bent kell, hogy maradjunk.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Egis Körmend
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 6. forduló
2024. május 4., szombat 18:00 @ Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Makrai Márton, dr. Popgyákunik Balázs
MKOSZ ellenőr: dr. Gincsai János Dr.



Szurkolói információk

Most is lesz van egy dobásod játék, részletek itt 

Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 24-05-01 17:23