Sopronban folytatódhat a jó idegenbeli széria

Szerdán Sopronban, szombaton Szombathelyen játszik bajnoki mérkőzést a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

Zsinórban három győzelemmel a hátuk mögött várhatják a szerdai folytatást Váradi Kornél tanítványai, ám a sorozatterhelés okozta sérülések nem könnyítik meg a csapat életét. 

A soron következő ellenfél, a Sopron KC hazai pályán 4-4-es mérleggel áll jelenleg, és nagy csapatok is elbuktak már a Novomatic Arénában, mint például a Falco KC Szombathely. A még formálódó házigazdáknál Bernard Thompson büszkélkedhet a legjobb pontátlaggal (17.5), de Borisov és Jogela is tíz egységen felül teljesít eddig az alapszakaszban, és az új amerikai légiósaik sem maradnak le a fentiektől. Eddig 7 győzelmet tudtak megszerezni 17 találkozójukból, így a tabella 10. helyén állnak. 

Nehéz összecsapás vár tehát a jelenleg 8. pozíciót elfoglaló Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétre Sopronban, de ahogy a Szolnok és a ZTE ellen is sikerült idengenben diadalt aratni, úgy most is minden esély megvan rá.

- Folytatódik a sorozatterhelés, két idegenbeli meccs vár ránk a héten, szerdán a hazai pályán rendkívül veszélyes Sopronhoz látogatunk - kezdte meccs előtti nyilatkozatát Váradi Kornél vezetőedző. - Sok változás történt náluk a szezon során, még csiszolják az új a csapatot. Ők is hasonló helyzetben vannak, mint mi, azaz minél több meccset kell nyerniük, ha szeretnének a nyolc közé kerülni. Ennek fényében úgy gondolom, hogy kettőzött erővel készülnek ellenünk, nagyon nehéz meccs vár ránk. Több szerkezetben is képesek felállni és eredményesen kosárlabdázni. Mint mindig, most is maximálisan felkészültünk belőlük, és a saját játékunkat is tudtuk még pontosítani. Sajnos a munkánkat sérülések hátráltatják. A meccs napján fog eldőlni, hogy kire számíthatunk, és mekkora terhelést kaphat. Úgy néz ki, hogy Wittmann Krisztiánra nem számíthatunk ezen a mérkőzésen. Ha ugyanazt a fegyelmezett játékot tudjuk bemutatni, mint a legutóbbi idegenbeli összecsapásainkon, akkor tovább növelhetjük sikereink számát - zárta gondolatait a tréner.


Sopron KC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 12. fordulóból elhalasztott mérkőzés
2021.01.27., 18:00 @ Novomatic Aréna
Játékvezetők és ellenőr: Török Róbert, Nagy Viktor, Balogh Gyula (Forrai Sámuel)



 

Szerző: Komáromy András, 21-01-26 12:27