Lehengerlő győzelmet arattak az U20-asok az OSE Lions ellen szombaton délután a felnőttek összecsapása előtt.
12-2-vel nyitottak a kecskeméti fiatalok, 15-6-nál pedig időt kért az OSE szakmai stábja. Nem törte meg a hazai lendületet ez sem, növelték előnyüket a negyed végére, 28-10. Felszívta magát a vendég együttes, és szorosabb csatára késztette a hírös városiakat, a negyed derekán viszont ritmust váltott a KTE, és 42-19-re meglépett. Újabb időt kért az OSE, és sikerült jócskán faragni hátrányukból, 49-37-tel mehetettek szünetre a felek.
Fordulást követően állva hagyta ellenfelét a Kecskemét, 16-2-es rohanást követően 65-39-re módosult az eredmény. A felvonás hajrájában már harminc fölé nőtt a differencia (76-45), és az utolsó pillanatokat is kihasználta a KTE, hogy még több egységet szerezzen, így 80-45-tel jöhetett a zárás. Ahogyan az egész meccsen, úgy az utolsó negyedben is domináltak a kecskemétiek, öt minutummal a vége előtt negyven egység felett járt a különbség, 92-51. Sikerült száz fölé tornázni a pontok számát, a végeredmény 106-57.
Hegedűs Gergely vezetőedző értékelése: A tegnapi B-csoportos győzelem után is jól bírtuk fizikálisan a mai mérkőzést, egyetlen negyed volt talán, ahol kicsit döcögött a gépezet. Ellenfelünknél sérülésekkel küszködnek, ezért is volt ilyen nagyarányú a győzelmünk, de természetesen ez nem von le semmit a csapat érdemeiből. Gratulálok a fiúknak!
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - MVM-OSE Lions 106-57 (28-10, 21-27, 31-8, 26-12)
U20 NBI A-csoport, 5. forduló
2021.10.09., szombat 15:00 @ Messzi István sportcsarnok
Kecskemét pontszerzők: Velkey 20/18, Botka 19/3, Dobos 6, Tóth Balázs 3/3, Tóth Patrik 8, Kőházi 16, Tóth Barna 7/3, Takács 14/6, Ivkovic 13/3.
Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hunu20_1557
Szerző: Komáromy András, 21-10-09 16:32