Szerdán startol a szomszédvári párharc

Május 3-án, Szolnokon kezdi meg a szomszédvári párharcot a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a rájátszás 5-8. helyeiért folyó küzdelemben.

A 2022/23-as bajnokság rájátszásában egy hét szünet után (az U20-as országos döntőt követően) folytatódnak a párharcok. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az Arconic-Alba Fehérvár ellen maradt alul a negyeddöntőben, míg a Szolnoki Olajbányászt az Egis Körmend búcsúztatta. 

Az alapszakaszban A Tisza-parton a KTE örülhetett győzelemnek, míg a Messzi István sportcsarnok az akkor még Gasper Potocnik vezette Olajbányász kerekedett felül. A Magyar Kupa bronzmérkőzésén is találkoztak egymással a felek, ahol a Szolnok nyakába akasztották végül a medált. 

A piros-feketéknél a csalódást keltő bajnoki szereplés miatt menesztették a vezetőedzőt. A szezon hátralévő részében Szarvas Gábor irányítja a nyolcszoros bajnokot. 

A Duna Aszfalt-DKTH Kecskemétnél az U20-as országos döntő miatt nem volt könnyű az edzésmunka megszervezése, és Milos Borisovval sem számolhatnak még egy darabig.

-Nem volt a legideálisabb a felkészülésünk, hiszen a meccsritmus megszakadt, illetve létszámban sem voltunk meg - mondta Forray Gábor vezetőedző. - Utóbbi büszkeség is, hiszen felnőtt keretben nyolc olyan saját nevelésű játékos is szerepel, akik az U20-as, debreceni nyolcas döntőn szerepeltek a hétvégén. Gyakorlatilag hat játékossal tudtunk munkát végezni. Az első periódusban speciális foglalkozásokat tartottunk, és az utolsó pár napban egészültünk ki az U18-as akadémiai csapat tagjaival, így tudtunk öt az öt elleni szituációkat is gyakorolni. Köszönet ezért Dusan Markovicnak és tanítványainak. Mivel komoly meccsterhelést kaptak az U20-asok, így visszatérésük után még szinkronba kell hozni a fizikai állapotot. A Szolnoknak nem úgy sikerült a negyeddöntő, ahogyan azt tervezték, egylabdás meccsen maradtak alul az ötödik meccsen a Körmenddel szemben. Személyesen is megtekintettem a mérkőzést, izgalmas volt, bármelyik fél megérdemelte volna a továbbjutást. A Tisza-parton most nyilvánvalóan a hangulat kicsit negatívba fordult, és ez edzőváltással is párosult. Ellenfelünk stílusát ismertük, arra készültünk, amit eddig képviseltek. Az új szakmai stáb filozófiáját még nem ismerjük, a pályán kell majd adaptálnunk a változtatásaikat. Szeretnénk nyerni mindenképpen, és megszerezni a szezon végén az 5. helyet. Bízom benne, hogy szurkolóink elkísérnek minket a Tiszaligetbe is, és a végén együtt örülhetünk a sikernek.

Szolnoki Olajbányász - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 5-8. helyért, 1. meccs
2023. május 3., szerda 18:00 - Tiszaligeti sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton, Lengyel Ádám József 
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

A párharc az egyik csapat három győzelméig tart. 


Szurkolói információk

Csarnok címe:  5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 9691/12. hrsz.

A vendégszurkolók csak és kizárólag online vehetik meg belépőjegyeiket az alábbi linken:

https://www.eventim.hu/hu/jegyek/olajbanyasz-2022-2023-szezon-szolnok-tiszaligeti-varosi-sportcsarnok-592841/event.html?ca=12

Vendégszektorok: vendég jobb és vendég bal – csak ide vegyék meg jegyeiket a későbbi esetleges problémák elkerülése végett, ugyanis a szolnok klub közlése szerint a nem megfelelő helyválasztás a mérkőzésről való kivezettetéssel járhat.

Az online felület már nyitva van, egészen 2023.05.03. 18:00-ig vásárolhatnak jegyet.

A mérkőzést a MindigTVGo Sport-on is meg lehet tekinteni előfizetés után.

A rájátszás menetrendje 

Szerző: Komáromy András, 23-05-01 11:54