Szeretnénk nyerni és lezárni a párharcot

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 2-0-ra vezet az egyik csapat három győzelméig tartó negyeddöntőben a Szolnoki Olajbányásszal szemben. Kedden 17.45-kor tévés meccsen (M4Sport) akár már le is zárhatja a párharcot a Forray-alakulat. Az előző sikernek azonban volt "ára", így az eddiginél is nehezebb megmérettetés vár a hírös városiakra.

- Emberfeletti teljesítményt nyújtottunk az előző két mérkőzésen, már-már csodaszámba megy, hogy 2-0 a párharc állása a javunkra - mutatott rá Forray Gábor vezetőedző. - Mint már azonban említettem, nem dőlhetünk hátra, hiszen három győztes meccs után lehet csak továbbjutni. Mentálisan egyértelműen rendben vagyunk, fizikálisan is bírni fogjuk, ám a legutóbbi győzelemnek volt ára. Két meghatározó játékosunk szerzett sérülést, és úgy néz ki, hogy nem tudnak pályára lépni kedden. Ettől függetlenül mi úgy készülünk, hogy szeretnénk nyerni, és lezárni a Szolnokkal való párharcot. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz majd a Tisza-parti alakulat, hogy otthon tartsa a győzelmet, borzasztóan nehéz összecsapás vár ránk. Bízom benne, hogy a tévés közvetítés ellenére is sokan elkísérnek minket a Tiszaligeti sportcsarnokba. Számítunk szurkolóinkra, közösen sikerülhet a győzelem! - hangsúlyozta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét trénere.

Szolnoki Olajbányász - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Tippmix Férfi NBI A-csoport, rájátszás negyeddöntő 3. meccs
2022. május 24., kedd 17:45
Szolnok, Tiszaligeti sportcsarnok
Játékvezetők: 
MKOSZ ellenőr:

A párharc az egyik csapat három győzelméig tart. Az állás 2-0 a Kecskemétnek.


Szurkolói információk

A csarnok címe: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány

Helyszíni jegyértékesítés nem lesz. Online jegyvásárlás az eventim.hu oldalon ide kattintva.

KÉRJÜK SZURKOLÓINKAT, HOGY CSAK A VENDÉG KATEGÓRIÁJÚ JEGYEK KÖZÜL VÁSÁROLJANAK!
Aki nem a megfelelő szektorba vásárolja a jegyét, számolhat a mérkőzésről való azonnali kivezetéssel!


A vendég belépőjegyek ára egységesen 2.400 Ft. 

Szerző: Komáromy András, 22-05-23 10:46