
Szoros csatát hozott a CSU Sibiu - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét összecsapás a temesvári torna csütörtöki játéknapján.
Az első három felvonásban nem tudott egyik gárda sem jelentősebb előnyt kiépíteni, az utolsó tíz perc előtt egál volt az eredmény (60-60). A záró etapban nüanszok döntöttek, és végül a CSU Sibiu nyert 83-76-ra.
A felkészülési meccsek sora a jövő hétvégén Sopronban folytatódik majd a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára, ahol kétnapos tornán vesznek részt.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató: -Hasznos edzőmeccs volt, tudtunk gyakorolni több taktikai elemet. A második félidőben amerikai légiósunk nélkül néztük meg a játékunkat, a meccs vége felé pedig az idősebb játékosok már pihentek. Kétlabdás mérkőzés kerekedett így a végére. Mindenki elvégezte a rábízott feladatát, abszolút elégedett vagyok a tornán látottakkal. Tudjuk, hogy miben kell még fejlődni, változtatni, és ennek tudatában fogjuk meghozni a döntéseket. A fiatalokkal türelmesnek kell lennünk, sok munka vár még ránk velük közösen. Kertli Ádám teljesítményén látszik a fejlődés. Ha továbbra is jó lesz a program, és ő is kitartó lesz, akkor átveheti akár jövőre a stafétát Wittmann Krisztiántól. Nagyon köszönjük a temesváriaknak a meghívást, kiváló házigazdák voltak.
CSU Sibiu - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83-76 (21-19, 23-25, 16-16, 23-16)
férfi kosárlabda felkészülési mérkőzés
2026.09.03., 18:00 - Temesvár
KTE pontszerzők: Doss 14/6, Kertli 10/6, Ivkovics 8/6, Wittmann 9/9, Ladovszky 6/6, Karahodzsics 5, Zivojinovics 13, Asztalos 3/3, Szemerédi 4, Jovicsics 2, Pettner 2.
(archív fotó)
Szerző: Komáromy András, Ma, 19:08


-






