A világbajnoki selejtezőkre és az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott Georgia ellen játszott felkészülési mérkőzést Kecskeméten, hat év után Hanga Ádám is pályára lépett Magyarországon.
Hanga Ádám kosarával indult a mérkőzés, majd Benke csinált egy 2+1-es akciót egy szép betörés után, Shengelia válaszolt (5-2). Vojvoda is hozzátett egy hármast, jobban kezdtük a találkozót, majd egy labdát is fellöbbölt Hangának, aki nagy zsákolással fejezett be egy gyorsindítást (10-2). Kezdett feljavulni és zárkózni Georgia, de rendre jöttek a kosarak a mieinktől, Váradi visszatett támadólepattanóját követően 17-10 volt az állás. Shermadini centerezése ért célt, de Benke egy középtávolival válaszolt. A kispadról is eredményesen szálltak be a mieink, Ferencz egy saroktriplával jelentkezett. A negyed hátralevő részében is megmaradt a magyarok lendületes játéka, de két jó távolival közelebb férkőztek a vendégek, de Benke bravúrhármasa is időben akadt be. 31-24.
Keller jól forgatta be az ellenfelét a második felvonás elején, tripla jött válaszként a túloldalon, sőt, a vendégek egy gyorsindításos kosarat is szereztek (33-29). Benke és Vojvoda összjátéka állította meg a georgiai nagy futást, Eilingsfeld büntetőivel pedig visszaállt a közte hét (38-31). Perl tisztán vállalhatott egy középtávolit, Shengelia ziccerrel reagált. Eilingsfeld triplájával a találkozó során először meglett a tízpontos különbség is, ám erre is gyorsan tudtal válaszolni a vendégek (43-35). Egy eladott labda után tovább csökkent az előnyünk, ráadásul Shermadini sportszerűtlen hibát harcolt ki Karahodzsicson (43-38). Újabb lerohanást csináltak a vendégek, ezzel feljöttek háromra, időt kért Sztojan Ivkovics (43-40). A félidő hajrájából mi jöttünk ki jobban, 47-42-es előnnyel mehettünk nagyszünetre.
A fordulás után Keller szerezte meg az első kosarat, tripla jött rá a túloldalon (48-45). Hanga egy betörést követően dobhatott ziccert, majd McFadden dobott pontokat, a mérkőzés során először. Hanga újra megtalálta a rést a gyűrűig (52-47). Shengelia oldott meg egy magánakciót, feljött három pontra Georgia, Benke azonnal egy sarokhármassal jelentkezett (55-49). Shermadini sokadik próbálkozásra már a gyűrűbe tudta juttatni a labdát, majd Perl egy utolsó másodperces triplával jelentkezett (58-51). Ferencz Csaba távolija is behullott, újfent kétszámjegyű lett a különbség a csapatok között, de Shermadini már a tizennegyedik pontját szerezte (61-53). A vendégek is jól céloztak kintről, megint kezdett feljönni Georgia (61-56). Újabb fordulat következett, ezúttal mi tudtunk öt pontot szerezni zsinórban, így megint meglett a közte tíz (66-56). A vendégek időkérése után kezdett csökkenni a magyar előny, de jókor jött Eilingsfeld kosara. 68-61.
Vendég pontokkal indult az utolsó felvonás, Vojvoda nagy triplával válaszolt (71-63). Keller balkezes horoggal is a helyére küldte a játékszert, továbbra is őriztük az első negyedben kidolgozott előnyünket (73-65). Mindkét oldalon jöttek a sikeres büntetőkísérletek, majd Keller dobott egy távolit (77-68). Felváltva jöttek a kosarak, 80-74 volt az állás öt perccel a vége előtt. Karahodzsics jelyzetfelismerése remek volt, visszatett támadólepattanóval reagáltak a georgiaiak, ráadásul Shengelia betörése is célt ért (82-78). Agresszívabbá vált a vendégek védekezése, ennek köszönhetően pedig feljöttek háromra, egy triplának köszönhetően pedig meglett az egyenlítés is, a kezdő feldobást követően először (82-82). Sztojan Ivkovics időkérése után jól védekeztünk, Vojvoda pedig fontos kosarat szerzett, ezzel újra meglett a vezetés, két perccel a vége előtt (84-82). Karahodzsics blokkolt egy nagyot, ebből pedig Hanga Ádám zsákolhatott, időt kértek a vendégek (86-82). 1 perc, 49 másodperc maradt. Georgia kosarat dobott, ám Vojvoda remek pillanatban küldött a helyére egy triplát (89-84). Két büntetővel zárkóztak a vendégek, kicsivel több, mint negyven másodperc maradt (89-86). Lejárt a támadóidő, húsz másodperccel a vége előtt labdához jutott Georgia (89-86). Karahodzsics rutinosan faultolt egyet, McFadden bedobta mindkét büntetőjét (89-88). Perlnek ütöttek oda három másodperccel a vége előtt. Kimaradt mindkettő, de Shengelia egészpályás kísérlete gyűrűt sem ért. Magyarország a felkészülése elején tartva is legyőzte az ebben a tekintetben már előrébb járó Georgiát. 89-88.
Jövő héten pénteken, augusztus 12-én 17 órától Szlovákia ellen játszanak majd a Messzi István sportcsarnokban újabb nyílt edzőmeccset az Ivkovic-tanítványok. A pénztárak 15:30-tól nyitnak. A belépők a felnőttek számára 1000 Ft-ba kerülnek, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 Ft, 6 év alatt pedig ingyenes.
Magyarország - Georgia 89-88 (31-24, 16-18, 21-19, 21-27)
Felkészülési mérkőzés
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Benczur T., Papp P., Ádám J.
Magyarország: Hanga 13, Vojvoda 17/9, Benke 13/6, Allen 3/3, Keller 15/6. Cserék: Váradi 2, Perl 7/3, Ferencz 9/9, Szabó -, Eilingsfeld 6/3, Karahodzsics 4.
Georgia: McFadden 4, Tsintsadze 5, Sanadze 16/6, Sengelia 19, Shermadini 18. Cserék: Andronikashvili -, Jintchadze 10/6, Burjanadze 9/6, Bokolishvili 3/3, Bekauri 4, Lonaridze 4.
Szerző: Komáromy András, 22-08-05 21:55