Szoros meccsen maradtunk alul Pécsen

A harmadik negyedben lépett meg jobban az NKA Universitas Pécs, és ez elég volt nekik a győzelemre.


Pécsi kettesekkel vette kezdetét a mérkőzés, majd Karahodzsics révén a Kecskemét neve mellett is felvillantak az első egységek, 4-2. Fizikális csata dúlt a parketten, amelyből aztán a KTE jött ki jobban, és Dramicanin és Kucsera pontjaival fordítottak, 8-9. Bogues büntetői a helyükre a kerültek, és Kucsera a sarokból volt kíméletlen, 11-16. Feljött egy pontra az NKA Pécs, ám Sinik triplával jelezte, hogy nem engedik ki a vezetést a kezük közül, 17-21. Az első etap végül 19-21-el ért véget. 


Sinik ziccerrel vétette észre magát, 19-23. A házigazdánál Nikolic pillanatai következtek, és két büntetője után 23-23 állt a táblán. Lukovic a palánk alatt, Dramicanin távolról volt eredményes, 26-31-nél időt kért a baranyai stáb. A negyed derekán 29-32 volt az eredmény Ivkovic büntetőjét követően. Kovács Péter és Manjgafic egyenlített, 32-32. Két perccel a félidő előtt egy pont volt csak a differencia, 34-35. Kiegyenlített volt a játék képe a továbbiakban is, a szünetre végül 37-39-es kecskeméti vezetéssel mehettek a csapatok. 


Az első támadások alkalmával nem jártak sikerrel a folytatásban a gárdák, aztán egy triplával a Pécs átvette a vezetést, 40-39. Akadozott a hírös városi gépezet, Sinik végül megtörte a csendet, 43-41. Két hazai kettes után időkérés következett, 47-41. Mintaszerű akció végén Dramicanin tette fel elegánsan, 48-43. Walker volt tarthatatlan, tízre nőtt a fórja a hazaiaknak, 53-43.  Dramicanin hármasokkal tartotta a lépést a KTE a lendületben lévő NKA-val, 61-52. 


Manjgafic két büntetője után Walker keze sült el távolról, 66-52-nél Ivkovic Stojan időt kért. Bogues trojkája a legjobbkor érkezett, 66-55. Sinik vette aztán vállára a hírös városiakat, 69-60-nál már Csirke Ferenc rendelte magához tanítványait. Paprikássá vált a hangulat, és ez a játékra is rányomta a bélyegét. Bogues harcolt ki két büntetőt, 70-62. Két gyors hazai kettessel újra tíz fölé nőtt a különbség, 74-62. Harcoltak a kecskemétiek, hogy a hajrában csökkentsék a hátrányt, másfél perccel a zárás előtt 76-69 volt az állás. Jó védekezés után Wittmann triplával vált nyílttá a végjáték, 76-72. Pécsi időkérés jött menetrendszerűen, 40 másodperc volt még vissza a meccsből ekkor. Sikerült kosárral befejezni a hazai akciót, aztán Sinik büntetőzött, és a másodikat direkt úgy dobta, hogy azért lehessen lepattanózni, Lukovic pedig résen volt, 78-75. Walkernek ütöttek oda, csak az egyiket dobta be, de ez is elég volt már számukra. A végeredmény: 79-75.

Hegedűs Gergely edzői értékelése: Gratulálok a Pécsnek, egy nagyon férfias küzdelemben maradtunk alul ellenük. A harmadik negyedben volt egy rövidzárlatunk, aminek ezt a vereséget köszönhetjük. Így is nagyon szoros lett a vége. Készülnünk kell a következő mérkőzésre.

NKA Universitas Pécs - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 79-75 (19-21, 18-18, 24-13, 18-23)
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 24. forduló
2024. március 16., szombat 19:00 @ Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Fodor Attila, Földesi Ádám 
MKOSZ ellenőr: Németh Csaba János

Pécs: Kovács 14/9, Nikolic 7, Herger 2, Durmo 11, Manjgafic 13/6. Csere: Walker 19/6, Meleg 11, Kerpel-Fronius -, Henry -, Scherer 2.

Kecskemét: Sinik 15/6, Wittmann 5/3, Ivkovic 1, Lukovic 15/3, Karahodzsics 5. Csere: Kucsera 5/3, Bogues 12/3, Dramicanin 17/9, Tóth Barna -, Körmendi -.


https://netcasting4.webpont.com/?hun_25301

Szerző: Komáromy András, 24-03-16 21:01