Sztojan Ivkovics marad továbbra is a szövetségi kapitány

"Megegyeztünk a folytatásról Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánnyal, továbbra is ő viszi tovább a válogatottat" - kezdte a sajtótájékoztatót a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Szalay Ferenc. "Különösebb vita nem volt a kérdésben. Szakmaiságával, elkötelezettségével hozzájárult a kosárlabda sportág felemelkedéséhez, és a férfi válogatott élén elért eredményei miatt szerettük volna, ha ő viszi tovább a csapatot, és hozzánk hasonlóan a játékosok is kiálltak a szövetségi kapitány mellett. Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő feladat, az Európa-bajnokságra való kijutás során is a maximumot fogja tudni kihozni saját magából, illetve a válogatottból."
 
Ezt követően Szalay Ferenc és Sztojan Ivkovics is aláírásukkal látták el a szövetségi kapitány új szerződését.
 
Az MKOSZ elnöke arról is beszélt, hogy a kecskeméti felkészüléssel elindul a válogatott az osztrákok és a szlovének elleni Eb-selejtezők felé vezető úton, melyeket remélhetőleg a lehető legjobb eredménnyel abszolválunk majd. Szalay Ferenc megköszönte Kecskemét városának, hogy mindig jó házigazdája volt a nemzeti csapatnak, majd köszöntette Hanga Ádámot, aki néhány napra csatlakozott társaihoz.
 
"A többi játékosnak azért külön köszönet, mert mindenki első szóra idejött a válogatott edzőtáborába. A mieink legnagyobb erénye az, hogy akik itt vannak, mind komolyan gondolják, hogy csapatként, egy közösségként kell működniük. Soha nem adják fel, felszedik a parkettát, és utolsó vérükig harcolva képviselik a sportágat és Magyarországot. Nagyon köszönöm a kapitányunknak, hogy ez a mentalitás erősödik a sportágban, a válogatottakban, és bízom benne, hogy az egész magyar sportban egyre jellemzőbb lesz ez a hozzáállás. Jó munkát kívánok az elkövetkezendő időszakhoz!" - mondta Szalay Ferenc.
 
"Köszönöm, hogy itt vagyok, itt lehetek!" - vette át a szót az FC Barcelona klasszisa, Hanga Ádám. "Örülük, hogy le tudtam jönni, együtt lehetek a srácokkal, mert erre sajnos sokszor nincs lehetőségem. Lélekben és az internet segítségével persze tartom velük a kapcsolatot, követem őket, próbálom minden mérkőzésüket élőben nézni, és szurkolok nekik. Azt gondolom, hogy az elmúlt években nagyszerű munkát végeztek, az eredményekben is meglátszódik, hogy sikeresek. Remélem, hogy valamilyen szinten learathatom ennek a babérjait, és egy újabb Európa-bajnokságon csatlakozhatok majd a csapathoz. Szeretnék minél többször itt lenni velük, és nemcsak lélekben, hanem testben is."
 
Az Alba Fehérvár kiválósága, Vojvoda Dávid elmondta: nagyon várták ezt az időszakot a több hónapos kényszerpihenőt követően.
 
"A többiek nevében is beszélhetek: nagyön örülünk, hogy a szövetség és Sztojan megállapodtak egymással, és együtt folytathatjuk a munkát. Számomra nem is volt kérdés, hogy Sztojan maradni fog - örülök, hogy erre az ügyre ilyen gyorsan pont került." - mondta Vojvoda.
 
Kiemelte azt is, hogy készülnek a következő Eb-selejtezőre, amelyet Ausztria ellen vív majd nemzeti csapatunk.
 
"Az egy nagyon fontos mérkőzés lesz majd. Ha ott sikerülne győzelmet aratnunk, akkor úgy érzem, hogy fél lábbal már kint is lennénk a következő Európa-bajnokságon. Éppen ezért mindent meg fogunk tenni a sikerért." - folytatta a magyar válogatott egyik vezéregyénisége.
 
Horváth Péter csapatvezető elmondta, számára is az volt a legfontosabb, hogy a szövetség és a kapitány meg tudtak egyezni, végig támogatta, hogy sikerüljön a megállapodás. Kiemelte, hogy a játékosok is nagyon szerették volna a közös folytatást, és ezt nemcsak szóban, cikkekben, hanem az első két Eb-selejtezőn a játékukkal is hangsúlyozták - életük egyik legjobb teljesítményét nyújtották, és megnyertük azt a két nagyon fontos találkozót. Mentálisan és fizikálisan is top formában érkezett mindenki az edzőtáborba, ez pedig nemcsak a bajnokikra, de a nemzetközi meccsekre is jó hatással lehet majd Horváth Péter szerint.
 
"Mióta kijutottunk az Európa-bajnokságra, heten-nyolcan már külföldi ligákban játszanak. Ez annak a bizonyítéka, hogy a magyar férfi kosárlabda ismét visszakerült Európa térképére. Nem csak a 24-es Eb-re kerültünk ki, de tovább is jutottunk a 16-ba, ugyanezt a teljesítményt pedig megismételtük a világbajnoki selejtezők során európai szinten. Szerintem jó úton vagyunk és jó úton is leszünk ebben a felállásban." - zárta szavait a magyar együttes csapatvezetője.
 
"A lényeg az, hogy elkezdtük a felkészülést, és külön örülök annak, hogy Ádám itt van." - mondta Sztojan Ivkovics. "Itt van az U20-as válogatott, és a srácok előtt nem is lehetne jobb példa, mint egy ilyen játékos vagy a többi válogatott. Éppen ezért szerveztük egy időpontra az U20-as és a felnőtt csapatot, hogy a fiúk olyan játékosokat lássanak, akikkel eddig adott esetben csak a TV-ben találkozhattak."
 
Ivkovics is kiemelte, hogy a cél felkészülni az osztrákok ellen. A kapitány azt reméli, úgy fog teljesíteni az együttes, hogy Hanga Ádám ott lehessen velük az Európa-bajnokságon, úgyhogy komoly feladat előtt állnak.
 
"Örülük, hogy megegyeztünk a szövetséggel és továbbra is együttműködünk. Vannak játékosok, akik hiányoznak, mert külföldi csapatoknál vannak. Nem szoktam gratulálni a menedzsereknek, de most megteszem, mert többeknek segítettek külföldre igazolni. Amellett, hogy ezek a játékosok más országban szerepelhetnek, a magyar piacon is több lesz így a hely a magyarok számára, így duplán jól járunk." - zárta a sajtótájékoztatót a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
 
 
A válogatott jelenlegi kerete:

Eilingsfeld János, Szabó Zsolt, Vojvoda Dávid, Perl Zolán, Váradi Benedek, Benke Szilárd, Horti Bálint, Pongó Marcell, Ferencz Csaba, Somogyi Ádám, Fazekas Máté, Karahodzsics Kemal, Hanga Ádám, Golomán György.

 

fotó és szöveg: mkosz.hu

Szerző: Komáromy András, 20-08-04 13:01