Sztojan Ivkovics úgy érzi, felelősséggel tartozik Magyarországért

Az M4 Sport Kosárlabda magazinjának adott interjút a magyar kosárlabda-válogatott felmondási idejét töltő szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics, aki többek között elmondta, hogy sosem volt rossz a viszony a szövetség és közte, a válogatott élén akar lenni.

A Kaposvári KK szakmai igazgatója januárban jelentette be, hogy leül a KKK kispadjára és ezután láttak napvilágot azok a hírek, miszerint az első két Európa-bajnoki selejtezőt követően távozik a válogatott éléről. A nemzeti együttes azóta sikeresen vette az első két akadályt, Szlovéniát odahaza, Ukrajnát pedig idegenben győzte le.

– Sosem mondtam, hogy rossz a viszony a szövetség és köztem. Ha jól emlékszem azt mondtam, hibáztam, hiszen egy szerződést nem tartottam be. De a házasságban is kritikus a hetedik év, nem?! Én úgy gondolom, hogy az elmúlt két selejtező adott egy választ. A játékosok a pályán adtak választ, nem is kell nyilatkozniuk, az érzelmeik mutatták, mit gondolnak. Eddig is száz százalék volt a hozzáállás, szerintem most volt százhúsz. Szinte köszönjük is az MKOSZ-nek, hiszen még jobban motiváltak minket. Vannak elnökségi tagok, akiket látni sem akarok, vannak akikkel családi viszonyban vagyok. Itt nem létezik fehér vagy fekete.

"Én nem nyitott vagyok a folytatásra, én szövetségi kapitány szeretnék maradni! Ha azt mondom, nyitott vagyok, az azt jelenti, hogy tárgyalni fogunk. Ezt nem kell tárgyalni. Úgy gondolom, eddig is sokat kaptam a játékosoktól, jobbá tettek engem. Felelősséggel tartozom értük, felelősséggel tartozom Magyarországért, amely befogadott engem. Nem kell tárgyalni, meg kell hosszabbítani a szerződést. Nem kell azt nézni, hogy a múltban mi volt rossz, legyünk bölcsek, nézzünk előre."


A jelenlegi helyzet, a koronavírus-járvány következtében szünetel a magyar bajnokság, végső döntés a keddi elnökségi ülést követően várható.

– Szörnyű volt a meccs nézők nélkül. Látványsport vagyunk, de ez abszolút olyan volt, mint egy nyugdíjas találkozó, mint egy barátságos meccs. Itt már nem a sport a fontos, hanem az emberi élet. Külön büszke vagyok a kosárlabdaklubok és az MKOSZ döntésére. Legalábbis idáig. Próbáljuk követni a kormány és az Operatív Törzs tanácsait, szabályait, mert nem fényes a helyzet a világon. Nem kell megijedni, nem kell pánikolni, csak felelősséget kell vállalni mindenkinek. Mindenki fegyelmezett körülöttünk, de nekünk, embereknek is annak kell lennünk. Meg kell érteni azt, hogy ez nem játék. Ez nem meccs. Itt nem látjuk az ellenfelet, ami engem nagyon zavar, nem tudok visszaütni. Alattomos. És alattomosok ellen csak úgy tudsz harcolni, ha maximálisan koncentrálsz, ha jól felkészültél és nagyon türelmes vagy. Legyen mindenkinek ez az út.

"Én úgy gondolom, nagyon sok légiós hazaindult, csak senki nem mondja hangosan.  Mondom még egyszer, alattomos az ellenség. Le kell győzni. Csak akkor tudjuk megvédeni magunkat és a körülöttünk élőket, ha betartjuk a szabályokat és hazaengedjük az embereket, mert az otthon az egyetlen hely, ahol biztonságban vagyunk. Itt úgy kell hozni a döntéseket, mintha a saját gyerekeikről lenne szó. Nem kérdés, hogy mi a helyes. A játékosoknak is vannak nagyszüleik, szüleik. Remélem értik az emberek, mit szeretnék mondani."

 

(bb1.hu)

Szerző: Komáromy András, 20-03-17 11:58