Két hét, hat mérkőzés, hat győzelem – bár egyelőre hosszútávra szóló következtetést mindebből nem lehet levonni (és persze nem is szabad), néhány fontos szereplőre érdemes kitérni.
Az A-csoportos csapataink (U20 és a felnőtt) előbb a Nyíregyháza, majd a ZTE ellen győztek, a B-ligás együttes (a keret zöme az U20-as korosztályra lépül, tele 17-18 éves játékosokkal) pedig előbb a MEAFC, majd a Bonyhád legyőzésével igazolta felkészültségét.
Közülük többen nem egy, hanem mindhárom csapatnál szerepet kaptak: Kiss Dávid, Ivkovic Milán és Tóth Barna a klubunk összes idei mérkőzésén érintett volt (játszott, vagy bekerült a mérkőzéskeretbe).
Nyáron szerződött Kecskemétre Kiss Dávid (2002), aki - Fazekas Máté sajnálatos sérülése miatt - nagy esélyt kapott a felnőttek között, és úgy tűnik, nem remeg meg a lehetőségtől. Nyíregyházán megszerezte első A-csoportos pontjait, és folytatta a jó teljesítményt a ZTE ellen is. Az A-csoportban eddig összesen 35 percnyi játékidőt kapott Váradi Kornéltól, ezalatt 9 pontot szerzett, 6 lepattanót gyűjtött és 5 gólpasszt adott. Az NBIB-s bajnokságban két meccs után a KTE legeredményesebb pontszerzője, 12,5-ös pontátlaggal, valamint 9,5-ös lepattanó mutatóval büszkélkedhet.
Ivkovic Milán (2003) 15,7 pontos átlaggal az U20-as gárda legjobbja, és a lepattanók megszerzésében is az élen jár (összesen 19 eddig a három forduló alatt). Az NBIB-ben két meccsen 7 pontot szerzett, 10 lepattanót gyűjtött.
Tóth Barna (2003), az U18-as magyar válogatott csapatkapitánya az U20-as bajnokságban 8,7-es pont-, 5,3-as lepattanó átlaggal szerepel, míg a B-ligában 12-es pontátlagot mutathat fel.
Tóth Balázs (2003) átlaga az U20-asoknál: 11,7 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz, az NBIB-ben 9 pont, 4 lepattanó. Tóth Patrik (2004) 9,3-as pontátlaggal a negyedik a házi rangsorban az U20-as kiírásban, és az NB I B-ben is szorgosan dolgozik, ott eddig 5 pontot szerzett.
A 3x3-as korosztályos Eb-n bronzérmes Kőházi Bence (2004) az U20-as bajnokságban 7,3-as pontátlag mellett 4,3-as gólpasszátlagot teljesített.
Takács Erik kézsérülése után most kapcsolódhatott vissza a munkába. Ő Székesfehérvárról igazolt a KTE-hez. A ZTE elleni U20-as meccsen játszott először és meggyőző teljesítményt nyújtott: 13 pontot szerzett, 6 lepattanót gyűjtött.
S bár valóban nem szabad „túlárazni” az elmúlt fordulók eredményeit, a fiatalok teljesítménye arra elegendő, hogy bizakodni lehessen...
Szerző: Komáromy András, 21-10-04 14:07