TELJES KERETTEL VÁRHATJUK AZ ALBA ELLENI MECCSET

Szombaton 18:00 órakor az Alba Fehérvárral csap össze a KTE-Duna Aszfalt az NBI A-csoport 18. fordulójában.

A kecskeméti mérkőzésen nagy bravúrt hajtott végre azzal a kecskeméti alakulat, hogy győzni tudott 89-76-ra.

Idegenben viszont nagyon nehéz dolga lesz Wittmann Krisztiánéknak, hiszen csak a bajnoki címvédő Falco tudott nyerni az Alba Regia sportcsarnokban.

Forray Gábor vezetőedző mindenkivel számolhat szombaton, és a győzelmet tűzték ki célul.

- Az Alba tradicionálisan erős hazai pályán - kezdte előzetesét a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője. - Ebben a szezonban eddig ők dobták a legtöbb pontot, a védekezésükkel azonban voltak gondjaik. Edzőváltás volt náluk, és új filozófiát is hozott magával. Azt gondolom, hogy elsősorban a védekezésen fognak majd javítani, hiszen támadásban nem volt eddig sem probléma. Abból nem lehet kiindulni, hogy itthon megvertük őket. Az számunkra óriási bravúr volt. Az Albának mindenképpen nyerni kell a hazai meccseit, ha szeretnének bekerülni a négy közé az alapszakasz végére, így úgy vélem, hogy a nyomás inkább rajtuk van. Nálunk új játékos érkezett hétfőn, őt próbáljuk beépíteni minél előbb a csapatba. Bizakodó vagyok, győzelmi szándékkal utazunk Székesfehérvárra.

Teljes lesz-e a keret?

- Marko Derasimovic csütörtöktől csatlakozott vissza hozzánk, így a lehető legerősebb keretünkkel tudunk utazni. Mint mondtam, Milisavjljevicet még be kell építeni, de karaktere teljesen jól passzol a szisztémánkba. Idén már harmadszorra építjük át a csapatot, ami úgy gondolom, hogy egy kisebb rekord, de ilyen az élet, nekünk a megoldáson kell dolgoznunk, és ezt is tesszük. Ha tudnánk nyerni Székesfehérváron, az nagy lökést adni a továbbiakra.

 

Alba Fehérvár - KTE-Duna Aszfalt
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 18. ford.
2020.02.01., 18:00 Alba Regia sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, Csabai-Kaskötő Brigitta
MKOSZ ellenőr: Gorka Szabolcs Zsombor
 

Az U20-as csapatok a hazai csapat kérésére jövő héten kedden, 15:30-kor mérkőznek meg egymással.

 


 

Szerző: Komáromy András, 20-01-30 14:16