U20: A végjátékban győztük le a fehérváriakat

Az Alba a 4., a KTE a 6. helyről várhatta az összecsapást, és ennek megfelelően kiegyenlített küzdelmet hozott az első negyed, 17-16. A folytatásban sem sikerült egyik félnek sem jelentősebb előnyt kidolgoznia, egy-két pont választotta csak el a csapatokat. A félidőhöz közeledve a hazai gárda jobban sáfárkodott a lehetőségeivel, 39-32-vel jöhetett a szünet. 


Jó iramban folytatták az együttesek fordulást követően a mérkőzést, a vendégek pedig három perc leforgása alatt felzárkóztak egyetlen pontra, 45-44. Ritmust váltottak a KTE fiataljai, volt már nyolc egység is az előnyük, a zárásra végül 58-55-tel mehettek. Két triplával átvette a vezetést az Alba az etap elején, majd a negyed derekán újra a Kecskemét vezetett, 67-66. A hajrában feszültséggel teli küzdelem folyt a parketten, amelyet a kecskemétiek bírtak jobban, és megérdemelten nyertek 77-71-re.


Hegedűs Gergely edzői értékelése: Kissé fáradtak voltunk, és ez megérződött a játékunkon is. Az Albánál többen is hiányoztak, ám így is hősiesen küzdöttek és nagy küzdelemre késztettek bennünket. A végén is koncentráltan tudtunk kosárlabdázni, ez volt a sikerünk kulcsa. Gratulálok a fiúknak!


KTE-Duna Aszfalt - Alba Fehérvár 77-71 (17-16, 22-16, 19-23, 19-16)
U20 fiú NBI A-csoport, 19. forduló
2022.01.21., péntek 15:00
Messzi István sportcsarnok

Kecskemét pontszerzők: Tóth Barna 12/3, Velkey 15/6, Ivkovic 23/3, Takács 5, Tóth Patrik 13, Dobos 2, Botka 7/3.

fullcourt

Szerző: Komáromy András, 22-01-21 17:12