Tizenötödik győzelmét szerezte meg az U20 a korosztályos NBI-ben.
A legelejétől fogva mindkét együttes magas hőfokon kezdte meg a találkozót. Kiegyenlített küzdelem folyt, majd az első felvonás közepén öt pontra meglógtak a vendégek, ezt sikerült lefaragnia a KTE fiataljainak egy egységre, 16-17. A folytatásban nagy energiákat mozgósított a hazai együttes, és 25-25-nél beérték a Sopront, majd a vezetést is megszerezték, 27-25. Ezt sikerült megtartani a szünetre is, 31-29-cel mehettek pihenőre a felek.
Lendületesen jöttek vissza a KTE U20-asai, és 37-29-nél időt volt kénytelen kérni a vendég együttes. Megkezdték a zárkózást, ám négynél közelebb nem engedte őket a hírös városi alakulat, sőt az etap végén ismét távolodni tudtak ellenfelüktől, 48-41-gyel jöhetett a záró tíz perc. Rohanás, és az eddiginél több pontatlanság jellemezte a negyedik negyed első perceit, majd két büntetővel a KTE 50-41-re módosította az állást. Időt kért az SKC stábja, de ez sem zökkentette ki a házigazdát, és megérdemelten nyerték meg az összecsapást. A végeredmény: 59-49.
Hegedűs Gergely edzői értékelése: Az elejétől fogva jobban akartuk a győzelmet, koncentráltan játszottunk. Fontos megjegyezni, hogy az U18-as játékosok is hozzátették a saját részüket a sikerhez, és így sikerült ezt az értékes győzelmet bezsebelni. Gratulálok a fiúknak!
KTE-Duna Aszfalt - Sopron KC 59-49 (16-17, 15-12, 17-12, 11-8)
Fiú U20 NBI A-csoport, 23. forduló
2022.02.16, szerda 15:00 @ Messzi István sportcsarnok
Kecskemét pontszerzők: Tóth Barna 21/3, Velkey 6, Tóth Balázs 15/3, Takács 3, Tóth Patrik 3, Ladovszky 5, Botka 4, Dobos 2.
Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hunu20_1686
Szerző: Komáromy András, 22-02-16 17:13