U20: Kiélezett meccsen győzelem a JKSE ellen

Az utolsó percek döntöttek a végletekig kiélezett összecsapáson.

A kecskemétiek irányították a mérkőzést az első négy percben, majd a JKSE magasabb fokozatra kapcsolt, és átvette a vezetést, 6-7. 10-15-ös eredménynél időt kért a hazai szakmai stáb, a különbség azonban nem változott a negyed végére, 12-17. A folytatásban többször is ott állt az egalizálás kapujában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, de apró hibák mindig akadtak, amelyeket megbüntettek a jászságiak, és így őrizték minimális előnyüket, 22-26. Az etap derekára tízre nőtt a differencia (22-32), amelyet némileg sikerült csökkenti a szünetre a KTE fiataljainak, 30-39.

Két és fél percig kellett várni a harmadik felvonásban az első pontokra, ekkor a kecskemétiek voltak eredményesek a palánk alól kétszer is, 34-39. A lendület eztán is kitartott, és 39-39-nél beérték a jászságiakat a hírös városiak, erre pedig időkéréssel reagált a vendég kispad. A vezetést is sikerült megszerezni eztán a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek, ám két megingás után, 44-47-nél ismét taktikai értekezletet kellett tartani a hazai oldalon. Az utolsó tíz percre végül 47-49-cel mehettek a csapatok. Kissé beragadtak a hazaiak a negyedik felvonás elején, majd sikerült ritmust váltani, és megfordítani a mérkőzést, 55-54. A végjáték rendkívül kiélezett csatát hozott, amelyből a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét jött ki jobban, és 64-61-re megnyerte a mérkőzést.

Hegedűs Gergely edzői értékelése: Különösen örülök neki, hogy hátrányból fordítva tudtunk győzelmet aratni, ez mutatja a csapat erejét. Fiatal koruk ellenére a srácok koncentráltak tudtak maradni a végjátékra, és ez döntőnek bizonyult. A mai sikerre lehet alapozni, gratulálok a srácoknak!


U20: Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - JKSE 64-61  (12-17, 18-22, 17-10, 17-12)
2021.01.11., 14:00 @ Messzi István sportcsarnok

Kecskemét: Tóth Barna 17/6, Tóth Balázs 4, Ivkovic 13, Tóth Patrik 2, Kőházi 8/6, Velkey 6/3, Szabó D. 4, Cserkó A. 4, Mári 6, Pásztor -, Salánki -.


Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hunu20_1415

 

Szerző: Komáromy András, 21-01-11 15:31