U20: Megfiatalított kerettel győztük le a DEAC-ot

Válogatottbeli elfoglaltság és a felnőtt keretben való szereplés miatt ezúttal megfiatalított csapattal, zömében junior korú játékosokkal lépett pályára a KTE-Duna Aszfalt U20 a korosztályos élvonalbeli bajnokság 13. fordulójában. 


Az első felvonás kiegyenlített küzdelmet hozott, ám az utolsó percben a DEAC két hármast is elsüllyesztett, így 19-25-tel ért véget ez a játékrész. A folytatásban gyorsan sikerült felzárkózni a kecskemétieknek, 28-29-nél időt kért a debreceni szakmai stáb. A hazai gárda átvette a vezetést (30-29), és még növelték is előnyüket a félidőre, 41-36.


Jó ritmusban folytatta a mérkőzést a KTE-Duna Aszfalt, 47-36-ra megléptek, erre időkéréssel reagáltak a vendégek. Erőre kapott a DEAC, s  49-40-nél már a hírös városi szakmai stáb volt kénytelen magához rendelni a játékosokat. Felpörögtek az események, mindkét gárda idegesen, kapkodva szervezte játékát, a negyed végén viszont a KTE higgadt tudott maradni, így megmaradt a 9 pontos előnyük, 58-49. A záró etapban is fegyelmezetten játszottak a hírös városiak, és ismét tíz egység fölé nőtt a differencia a felek között. 64-53-nál, hat perccel a vége előtt időt kért a Kecskemét, és az intelmek után 68-53-ra állt már a táblán. A végén sem engedték ki kezük közül a magabiztos vezetést, 73-59-re megnyerték az összecsapást.


Dusan Markovic edzői értékelése: Egy nagyon kemény meccset játszottunk az elejétől a végéig. Büszke vagyok a játékosaimra, mert fiatal koruk ellenére kontrollálni tudták a mérkőzést. Az akadémisták felnőttek a feladathoz, és az idősebb játékosok vezényletével, csapatként győztünk.


Hegedűs Gergely edzői értékelése: Köszönöm kollégámnak, Dusan Markovicnak, hiszen az U18-as csapata alkotta ma a keretet nagyrészt. Kiválóan helytálltak, és érett kosárlabdát mutattak be, büszkék vagyunk rájuk.

 

KTE-Duna Aszfalt - DEAC 73-59 (19-25, 22-11, 17-13, 15-10)
U20 NBI A-csoport, 13. forduló
2021.12.22., szerda 15:00 @ Messzi István sportcsarnok


Kecskemét pontszerzők: Botka 26/6, Ladovszky 12/9, Takács 10/3, Tóth Balázs 9/3, Cserkó 7, Rácz 4, Keller 5/3.


Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hunu20_1616

 

 

Szerző: Komáromy András, 21-12-22 17:12