A 20 esztendős játékos Szombathelyen nevelkedett, és a kosárlabda iránti alázatának köszönhetően rendre a korosztályos csapatok meghatározó tagja volt.
Szinte minden évben részt vett az országos döntőkön, ahol több alkalommal is sikeresen szerepelt: 2017-ben és 2018-ban is a 3. helyet szerezték meg az U20-as Morgen Ferdinánd Bajnokságban. A mögöttünk hagyott szezonban 16.5 pontot és 8 lepattanót átlagolt korosztályában. Az A-csoportban két meccsen kapott játéklehetőséget a bajnoknál.
Vezetőedzőnkkel, Váradi Kornéllal már dolgozott együtt korábban a Falcónál az U16-os és U18-as csapatokban, így jól ismerik egymást.
- Váradi Kornél szakmai felkészültsége és kiváló emberi tulajdonságai miatt könnyű volt a döntés számomra, mikor megkerestek, hogy a KTE-ben számítanának rám – mondta Körmendi Bence. – Nagyon tetszik az a modell, amit Kecskeméten felépítettek. Új kihívásokra vágyom, bizonyítani akarok, hogy más városban, csapatban is megállom a helyem, és idővel természetesen a felnőttek között is pályára szeretnék lépni – tette hozzá.
Vezetőedzőnk elismerően nyilatkozott a fiatal játékosról:
- Bence nagy munkabírású kosárlabdázó, tehetsége mellé szorgalom is párosul, ami nagyon fontos, hogy valaki profivá váljon. Elsősorban az U20-as csapatnál számítunk rá, de úgy gondolom, hogy minden megvan benne, amivel kiharcolhatja majd, hogy a felnőtt keret tagja legyen – vélekedett Váradi Kornél.
Szerző: Komáromy András, 20-08-03 13:11