Újabb rangadó előtt állunk

Pénteken 18 órai kezdettel az Arconic-Alba Fehérvárt fogadja a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István sportcsarnokban.

A két gárda őszi meccsét a jelenleg 4. helyen álló székesfehérváriak nyerték meg, így a visszavágás vágya is hajtja a kecskeméti férfi kosárlabdázókat. 

Az Alba az előző négy körben csak egyszer tudott nyerni, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét háromszor volt eredményes, és ezzel a 7. pozícióját tartja. Ráadásul legutóbb a Szolnok hazai veretlenségét vették el, miután kedden 64-70-re győzni tudtak a Tiszaligetben.

A fehérváriak ugyan most hullámvölgyben vannak, ám keretüket tekintve a topcsapatok közé sorolandók. Erre is hívta fel a figyelmet Forray Gábor, a kecskemétiek vezetőedzője: 

-A nyíregyházi meccsen úgymond a sírba tettük magunkat, most pedig a keddi győzelemmel kiemeltük onnan a csapatot - mutatott rá Forray Gábor. -  Természetesen mentálisan óriási lökést adott ez a siker számunkra, ami különösen fontos, hiszen mindösszesen két napunk van készülni egy újabb kemény csatára. Boldogok vagyunk, hogy a szomszédvári derbit megnyertük, ám most már csak arra fókuszálunk, hogy pénteken is eredményesek tudjunk lenni az Alba ellen. Magunkra kell elsősorban koncentrálni, és a legerősebb játékával érkező Albára kell felkészülnünk rövid idő alatt. Csak akkor lehetünk ezúttal is sikeresek, ha száz százalékosan fókuszálunk, betartjuk az eltervezett stratégiát. Egy harcos meccsre számítok, és bízom benne, hogy most már hazai pályán is kiszakad az a bizonyos zsák, és egy jó dobóformával tudunk előrukkolni. Annak ellenére, hogy most párszor kikapott aktuális ellenfelünk, még mindig topcsapatnak tartom őket, hiszen nagyon kompakt, erős kerettel bírnak. Szerintem a végelszámolásnál ott lesznek, ahol az érmeket osztják.  Négy magyar válogatottat tudhatnak a soraikban, közülük Somogyival a fiatalszabálynak is megfelelnek. A légiósaik is minőségi kosárlabdázók. Nemrég kiegészültek egy centerrel, továbbá De Cosey tavaly bent tartotta gyakorlatilag a ZTE-t, szóval komoly játékosokról van szó. Más stílusban védekeznek, mint a Szolnok, de megvannak azok a területek, amelyeken szeretnénk majd érvényesülni ellenük. Jól szedik a lepattanót, és abból gyorsan mennek át támadásba. Veszélyesen, jó százalékkal dobnak távolról, ez plusz feladatokat fog jelenteni számunkra. A kulcs az lesz, hogy ne engedjük nekik, hogy felgyorsuljanak és rendezetlen védelem ellen támadhassanak. Szurkolóinkra most is nagyon számítunk, jöjjenek ki minél többen és biztassák a csapat a csarnokban!- zárta gondolatait a tréner.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Arconic-Alba Fehérvár
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 19. forduló 
2023. február 3., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Pozsonyi László 
MKOSZ ellenőr: dr. Páli Kálmán

Az U20-as meccs 15 órától kezdődik, szintén a Messzi István sportcsarnokban.

 



Szurkolói információk

Most is lesz "van egy dobásod?!" játék értékes nyereményekért, nevezés itt!


Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 23-02-01 15:56

Kapcsolódó dokumentumok